Ági és Andris blogja

 Cia barátnőmtől kaptam, amikor segítettem neki költözni. Egy fürdővízben pezsegve oldódó málnás vagy epres golyó, tulajdonképpen mindegy is, hisz rózsaszín volt, ez az én kedvenc színem.

Feltettem a polcra,tartogattam a tökéletes estére: egy pohár borral bevonulok a rózsaszín vízzel megtelt kádba, jó újsággal a kezemben, és a reménnyel, amit az arcpakolás ad, hogy olyan szép leszek utána, mint a modell, aki reklámozza. A lakásban cirkálva 1-2 naponta rávetődött a tekintetem, mindig éreztem, ez nem az az este, amikor kellően ki tudom élvezni a dolgot, még eljön a mi időnk: az enyém,és a fürdőgolyóé.

Aztán amikor a gyereked 39,7 fokos lázas,és nem akar beülni a hűtőfürdőbe, bármit odaadsz, ami lefoglalja, amíg lemegy a láza, és az apja hazaér,hogy bevigyen minket az ügyletre péntek késő este.Hát így néztem én végig, ahogy a lázas gyerekem kezében elolvad, lassan elpezseg a rózsaszín fürdőgolyó, a nyugodt estémmel együtt, és még örültem is neki :)

(Pláne,hogy az aznap estét kórházban töltöttük, de ez már egy másik mese)

 Cigaretta

13 éve kísér utamon. Kisegített suta pillanataimban, ott volt ha szomorú voltam és sírtam, és szívhattam  ha buliztam. Rágyújtottam ötletelés közben, vagy csak ha izgalmasnak tűnő pletyka került terítékre, vagy meleg kávé mellett, ill. jó kajálás után. Beette magát ez életem legintimebb részleteibe.

Unom a korlátokat, amiket állít nekem: az idegeskedést, lesz-e elég itthon estére, mikor kell venni újat, hol álljunk meg vásárolni, stb stb. 

Harminchoz közeledve, majd' az életem felét azzal töltöttem, hogy szívom. Köszönöm, több mankó nem kell, elég erős vagyok már egyedül is!!!

Holnap biorezonanciális kezelésre megyek. Környezetemben több ember szokott ezzel le, a keresztapám is, 40 év cigi után. Persze kell az akaraterő is. Meg a motiváció. Nekem van: Szeretném, ha Regina egészséges felnőtt nő lenne. Nem kell neki végigcsinálni, ahogy a szülei kemón mennek keresztül, vagy gennyt szívnak le a tüdejéből. Neki is meg van a joga az egészséges gyerek - és tinédzserkorhoz, amikor a saját helyét keresi a világban, és nem minket ápol. Ha ránézek, a földig döngöl a felismerés nap mint nap: ez a felelősség egy életen át tart, őt fel kell nevelni, nem halhatok meg! Már rég nem csak magamért vagyok felelős, a döntéseim nem csak saját magam életét befolyásolják. (Ez az, amit olyan nagyon nehéz megemészteni)

Leírtam mindezt, motivációként. Azt mondják, az első 48 óra szemét lesz. Ha megbukok, nem leszek rosszabb ember. Ugyanolyan feleség és anya leszek, mint eddig. Semmi más nem történik, minthogy elveszítek egy csatát. Magammal szemben. És az embernek ez tud a legjobban fájni :(

 Ma ült mögöttem a törpe az autóban, én meg araszolgattam a dugóban. Ő édesdeden aludt, én meg azon gondolkodtam, nemrég múlt 2 éves, mégis olyan, minta mindig velem élt volna. Vannak emlékeim az életről, mielött megszületett, és ezek néha nagyon jó emlékek: sok izgalommal, felelőtlenséggel, hirtelen döntésekkel. De az ő kis személyisége, a nevetése, az állandó felelősség, amit iránta érzek, mostanság úgy tűnik, minta mindig az életem szerves része lett volna.

Ma pont emiatt az érzés miatt, amit az autóban éreztem, visszaolvastam a blogot....sok bejegyzés várat magára, főlleg, mert most visszaolvasni élmény volt, sokmindent találtam, amire nem is emlékeztem, de öröm volt hogy eszembe jutott - ezért le fogom írni azt a sok vicces dolgot is, amit most tesz és mond Regina.

Érdekes hangulatba ringatott a saját írásaink visszolvasása - késő éjszaka van, és én arra gondolok, milyen szerencsés vagyok. Itt fekszik ez a jó krapek az ágyamban, és a másik szobában egy csodálatos kis emberke szuszog. Ilyenkor eltörpül minden probléma...

A mostanában szült, vagy szülni készülő nők jól tudják, divatos téma a szoptatás, nagyon sok cikket és helyet szentelnek annak, ami nagyanyáink idejében még ösztönből jött. Most az dívik, hogy minél tovább szoptasd a gyereket, sőt, ha nem szoptatod, rossz anya vagy!

Én nagyon akartam, felkészültem rá, de amikor a kicsi besárgult, és betették a kék fény alá az inkubátorba, napokig sírtam. Egy hetet csináltunk így végig, és pont amikor beindult a tejtermelés, akkor történt ez, még a nővérek is döbbenten nézték, milyen száraz vagyok. Tápszerezni kellett a picit, nem tudtam neki segíteni.Én adtam neki a tápszert egy lyukon keresztül benyúlva, és én vettem ki tisztába is tenni :(

Aztán hazajöttünk, és minden erővel azon voltam, beinduljon újra az anyatej. Be is indult, de nem votl az igazi, mindig kellett pótlás. Ezen én már nem idegeskedtem, a gyereknek meg volt a lekli tápláléka, a testi közelsége, és mellette enni is kapott :)

De a tej elfogyott egy éves kora körül, ő viszont cicifüggő maradt. Azon tudott csak elaludni, megnyugodni, mostanság már társaságban is tépte le rólam a felsőt, "cííícccíííííí" felkiáltással. Tenni kellett valamit.

Andrissal elhatároztuk magunkat, ennek vége, és tegnap óta nincs nincs cici (csak hajnalban, amikor mellénk fekszik, mert képtelen vagyok hajnali 3-4 kor felkelni).

Nagyon nagy ellenállás kísérte, mégsme akkora, mint gondoltam: tegnap délután még másfél órát toporzékolt a kiságyban, este már a kakó után csöndesen kérte,hogy olvassak neki. Elkezdtem mesét olvasni, ő meg megdobált vagy 3 plüssel, meg 2 cumival. Rendületlenül folytattam, mint aki nem veszi tudomásul, így lefeküdt, és egyszercsak elaludt. Annyira szerelmes voltam belé akkor (is). Végre! Majdnem 2 év után végre úgy alszik el, mint a korabeli gyerekek. Boldogan jöttem ki a szobából, megeróstíést kaptam abban, hogy ennek itt volt az ideje, nem vagyok szemét anya :)

Mégis...elhagyjuk azt az egy dolgot, ami pótolhatatlan kötelék volt kettőnk között. Senki nem ismeri rajtam kívűl az érzést, amikor hozzámbújik, és elalszik így. Van egy tipikus illata a hajának, amikor tudom, akár csukott szemmel is, hogy elaludt. Nehéz ez a fajta elszakadás, bár tudom, itt az ideje. 

És ez a jövő..állandóan el fog tőllünk kis lépésekben távolodni, hogy felnőtt legyen, és én mindig ílyen rosszul fogom megélni...pedig ez az élet rendje.

 Lizi és Neli elköltözött tőlünk. A döntést meghozni nagyon nehéz volt, ebben tulajdonképpen minden felelősség rám hárult, hisz Andris később csatlakozott a "csapathoz" így rámhagyta az egészet (jogosan). Kerestünk nekik egy helyet, ahol boldogok lehetnek, kiscicáik lehetnek, és társaságba kerülnek.

Mégis, szörnyű nap volt. Neli kiszabadult induláskor a kosárból, elbújt a kanapé alatt, megterhelő volt lelkileg is onnan ki imádkozni.Alig kaptam levegőt az idegességtől,  amikor vittük őket autóval.

Rövid búcsúzkodás volt, nem akartuk hosszúra nyújtani.

Hiányoznak.

Szeretem őket most is, jól esne a kis szőrös fejükre puszit nyomni, de nem hiányzik, hogy a fejemre másztak éjjel, hogy oda kakáltak vagy pisiltek bárhova.

Amikor nagyon esik, sokat gondolok rájuk....vajon betegek-e, vajon élnek-e, jól vannak-e.

Kicsi macskáim, kis bajkeverőim :(

Lassan negyed év eltelt az utolsó bejegyzés óta. Mint az átlag ember életében, ez idő alatt történt velünk rossz is, jó is.

Regina továbbra is tökéletesen fejlődik, ügyesen, néha teljes mondatokban beszél. Természetesen sok szót nem helyesen ejt még ki, de mi, akik a hétköznapjai szereplői vagyunk, kiválóan értjük, hosszú, 5-6 perces párbeszédeket lehet vele folytatni.

Csak egy példa: elmentük a doktornénihez, hogy a gyereknek fáj a térde: doktornéni kérdezi tőlem (még nekem is a gyerekorvosom volt) "aranyom, honnan tudod, hogy egy 19 hónaposnak mi fáj?" erre mondom én, onnan, hogy azt mondja: "anya, fáj tédem" és közben fogja. Nos, ennyire egyértelműen tud bármit kifejezni. Csodálatos, hogy ennyire pici, de mindent el tud mondani.

Térdére visszatérve, tekintve, hogy nekem több térdműtétem volt, kiemelt figyelemmel kísértem ezt a visszatérő mondatát kicsikénknek, így rövid időn belül egy beutaló kíséretében kikötöttünk a Heim Pál gyermekkróház orthopédiai rendelőintézetének várójában. Szörnyű 4 óra volt. A szakrendelésről rövid időnként egy asszinsztens nézett ki, halkan elsuttogva a következő gyermek nevét. Nos, ezt elég nehét meghallani, amikor a másfél éves gyermeked után futkározol éppen. Hiába mentem én teával, kekszel, mesekönyvvel felszerelkezve, mire túl voltunk a röntgenen, és az újboli bejutásra vártunk, és voltam a csapzott, rendezetlen, ingerült (egy rossz mozdulattal Regina a rendelő ajtaját lefejelte, persze mindenki úgy nézett rám, mintha én vágtam volna az ajtófélfához) és hülye (asszisztens hozott olyan helyzetbe, hogy adott szövegkörnyezetben konkértan idiótának tűntem) anyuka. Ezek utána, a relatíve jó hír birtokában porig alázva kotródtam el gyermekemmel a parkolóba, ahol porontyom beszíjjazása és fél doboz cigi elszívása utána hazafele vettük az irányt. Eredmény: Regina sarka kicsit befele dől (két dologra vezethető vissza: hamar kedzett el járni - hét hónaposan - és hirtelen nőtt a súlya - 15 kiló volt az ünnepek alatt - és ez okozza a fájdalmat a térdében). Megoldás: szupináló sarkú cipő ( a belső sarka meg van emelve fél centit kb.) és ezt kell itthon hordania. Nos, ez az apróság 7 500 Ft. Plusz a tavaszi cipője, és a nyári szandálja, és a majdani bölcsis cipője is ilyen kell legyen.

Előző bekezdésemből kiderült, hogy az autónk újra működik. Érdekes féléven vagyunk túl, sok vitánk volt az autó sorsát illetően, természetesen én voltam azon az állásponton, hogy tartsuk meg, Andris pedig szabadult volna tőle. Ennyire azért nem volt fekete-fehér a szituáció, de ezt nem részlezetném, tulajdonképpen minkdettőnknek igaza volt, meg nem is. De most végre megy, gurul.

A lakásban is haladtunk, nem keveset! Elkezdtük összetenni a konyhabútort, a teljes szerkezet megvan, polcokkal, gyönyörű munkapulttal, csak az ajtók, fiókelőlapok hiányoznak. Egy harmonikaajtó zárja a háztartási helységet, kicseréltük a nagyszoba ajtaját, és Andris elkezdett építeni egy gyönyörű előszoba bútort.

Majd teszek fel képet is, gyerekről is, lakásról is.

 A minap egy volt tanárom küldött körbe egy közvélemény kutatást, melyben az a kérdés szerepelt, hogy:

A jövőben, ha erre lehetőség nyílna, a rekreáció mely területén helyezkednél el szívesen?

Én erre ezt válaszoltam:

A rekreáció élvezeti részét szeretném elérni, hogy ne szolgáltassam a lehetőséget, hanem átéljem. Pl. egy kis óceáni szigeten koktélt szürcsölni egy nyugágyból 3 lány társaságában, miután telefonon sms-t kaptam, hogy a cégem havi mérlege jelentősen pozitív.

Hát igen... EZ a rekreáció.

Andris

 A játszótér külön fejezetet érdemel. Amikor a lakást kiválasztottuk, döntő tényező volt, hogy a lépcsőházból a hátsó ajtón kijutva egy kedves kis térre jutunk ki, mely el van kerítve, hinta, csúzda, homokozó és pár apróbb játék található rajta. Várandósságom alatt mindig boldogan gondoltam rá, menyi időt fogunk mi itt a picivel eltölteni.

Aztán Regina 6-8 hónapos korában egyre jobban kezdett eltölteni valami szorongásféle, ha a térre gondoltam - addigra már láttam, hogy itt összeszokott társaság van, nagy dumapartik, gyerekbarátságok, egy újabb közösség, ahova neki majd be kell illeszkednie, mi több, nekem is!

Elöször csak hintázni jártunk, aztán az első homokószett megvétele után azzal is próbálkoztunk. Lassan már minden érdekli, elemében van ha ott vagyunk, kötelező program minden délután, különben nem alszik este. Ha fáradt vagyok, és ki akarom bekkelni, 5 óra magasságában odahozza nekem a kiscipőjét, amit nemes egyszerúséggel "tepöttyé"-nek hív.Ilyenkor nincs kifogás, menni kell. Hát felcuccoljuk a homokozásra alkalmas játékokat, a kismotort, és a kicsi babakocsit, amit névnapjára kapott. Nagy adag tea, kispulóver, váltás pelus, és mehet a vándorcikrusz. 

A játékok levitele is nehéz ügy szokott lenni:  kiválasztani, mit vigyünk le, és mi maradjon otthon. Anya teherbírásán túl is fontos kérdés, mit adhatunk oda másoknak. Mert amit a térre levisz az ember, az fogyóeszköz. Szívesen törném le más gyerekek kezét, mikor Regina játékaihoz nyúlnak, de kedves mosollyal szoktam mondani mégis, hogy nyugodtan játszhat vele a kicsi : ugyanis nem tudsz annyi mindennel lemenni, hogy a gyerekedet ne más labdája, babakocsija, lapátja érdekelje. És ha ők odaadják, nekünk is illik, mert más meg a saját gyerekét szereti úgy mint én az enyémet, és az a másik pici ugyanúgy kiváncsi, mint az enyém. Így hát fájó szívvel, aggódó pislantások közeppette kísérem szemmel, mi történik épp kis "értékeinkkel".

Aztán ott az étkezés kérdése: én két kajálás között szeretem levinni, de a téren nagy divat a nassolás. Ilynekor a gyerekek körbekínálják egymást, ez még kedves is és aranyos is, ahogy a totyogósok kínálnak. De amikor egy nagymama kérdi tőlem, hogy a lányom kaphat-e nápolyit, és én szépen megköszönöm, de hárítok, tekintve hogy azt még félrenyelheti,és indokaimat meg is osztom vele, ennek ellenére 3 perc múlva látom, hogy egy kézzel tört darabot a kicsi kezébe ad, ölni tudnék. Kezdjük ott, hogy én végiggondoltam, és döntöttem, hogy jön egy idegen ahhoz, hogyfelülbírálja a döntésemet? De amitől igazából vérben forog a szemem, az hogy elötte megfogja a kezével - gondolom a saját unokájának sem akar rosszat, nyilván nem mocskos kézzel adja, de ezt a jogot még egy ideig fenntartom magamnak, az apjának, és az általunk felhatalmazott családtagoknak, akikben bízunk.

A végére hagytam a lenehezebb kérdést: mikor segíts a gyermekednek, mikor avatkozz közve, és mikor hagyd, hogy megoldja egyedül? Amikor látom, hogy kedvesen körpetopogja a kislányt a motorjáért, de az nem adja, nem megyek doa - sajnos, ezt meg kell tanulni, hogy nem minden az övé, és sajnos nem mindenki szereti őt úgy, mint a közvetlen környezete. És amikor odafut a sok gyerekhez, de azok meg továbbfutnak, és áll a tér közepén, markolássza  a kis nadrágját, de csak nézelődik, megszakad a szívem érte, de nem megyek doa. Tudja mindig hol vagyok, pár lépés távolságnál messzebb nem kerül soha (nem is értem az anyákat, akik újságot olvasnak, nem félnek hogy egy másik gyerek megüti az övéket, vagy csak kavicsot eszik, stb. stb.) Viszont amikor a nagyobbakhoz akar csatlakozni a homokozóban, az alagút ásáshoz, és az 5 éves kislány ellöki, hogy ne segítsen, persze elöször kedvesen közelítek, hogy "engedd a kicsit is, ő még nem olyan nagy, mint te, de szeretne veletek játszani", de az 5 évesek kegyetlenek, és a szemembe mondja nemes egyszerűséggel, hogy ha még egyszer odamegy a lányom, még a szemébe is dobja  a homokot. Nos ez az a pont, amikor nem a felnőtt reagál belőlem, hanem a dacos gyerek: megfogom a gyerek kezét, és a fülébe súgom, hogy ha megteszi, akkor én meg megverem őt, amikor az anyja nem látja. Utána rend szokott lenni. Lehet nem a legokosabb megoldás, de az anyaoroszlán néha kikívánkozik az emberből....(Ez persze maga után vonja azt, hogy majd az ötéves lányomra is még nagyon fogok figyelni, nehogy egyszer egy hozzám hasonló hülye anyuka megefogja a kezét, és a fülébe súgja, hogy megveri.... :D )

Azt gondolom, ahogy a gyerek szokik közösséghez,úgy én is fejlődöm, mindkettőnknek sokat kell még tanulnia, de alakulunk. 

Röviddel utána, hogy megszületett a döntés, akarjuk kicsi magzatunkat mindketten, és kéz-a-kézben felneveljük, izgatott szervezkedés indult meg, melynek része volt a találgatás, fiú lesz-e vagy lány, és hogy nevezzük majd a kis Szögit.

Skype program segítségével melóhelyről küldözgettük egymásnak az ötleteket, nem túl nagy egyetértésben. Végül Andris ötlete alapján egyszerűsítettük a folyamatot, mindketten írtunk egy listát, amiben emlékeim szerint közös nevezőt csak fiúnévben találtunk: ez titok, nem árulom el, ha úgy hozza a szerencse és az élet, hogy egyszer alkalmasnak érezzük a helyzetünket még egy gyermek vállalására, és az fiú lesz, úgysem marad soláig titokban.

Lánynevekben nem egyezett az ízlésünk, de Andris listáján szerepelt a Regina név:utánaolvasva, eredete, és jelentése meggyőzött, és miután kiderült, kislányt hordok a szívem alatt, gyermekünk jelezte, neki is tetszik a név, így onnantól így szólítottam, miközben a növekvő hasamat simogattam.

Az idő elölre haladtával kitaláltam, hogy a Szögi Regina túlságonsa "kemény" hangzású, és tekintve hogy mindkettőnk családjában szokás a második keresztnév adása, így meglágyíthatnánk a nevének csengését a Julianna keresztnévvel. Sosem fúzött semmi különösebb érzelem engem ehhez az utónévhez, de úgy éreztem, valahogy ez elkél a végére. Andris hárított, eredetét tekintve nem rendelkezett pontos információkkal (én sem egyébként), és függőben maradt a kérdés.

Később, mikor szülésznőt választottunk, és elmentünk a szokásos ismerkedős beszélgetésre, ahol megmutatták többek közt a szülőszobát, és elmesélték, mi hogy történik majd, felhívták rá a figyelmünket, érdemes elölre tudni a nevet, hisz később hosszadalmas papírmunkával tudunk csak rajta már változtatni.

Ez a függőben maradt kérdés úgy zárult le, hogy miután kicsi lányunkat ellátták, bediktálták pontos születési adatait, megkérdeztek milyen néven anyakönyveztetjük porontyunkat. Én természetesen végigmondtam a nevet, amit szerettem volna, Andris pedig halkan súgta fülembe aggodalmait a keresztnévvel kapcsolatosan. Válaszom velős volt és erőszakos: nem érdekel, Szögi Regina Julianna lesz a neve. És akkor az én férjem minden türelmét és intelligenciáját elővéve utánam mondta hangosan a nevet, mintegy beleegyezésként.

Utólag utánanéztünk, és aggodalmai elszálltak, örült  a választásnak. Különösebben sosem beszélgettünk erről, de azt gondolom, ha nem tetszene neki, már jelezte volna.

Regina név:.latin eredetű név, jelentése királynő, a keresztény névadásban eredetileg Máriára, mint a mennyek királynéjára utalt. Más magyarázat szerint a Rein- kezdetű német nevek önállósult becézője. Rokon név: Gina. 

Julianna név:.  a Juliánusz férfinév latin eredetijének a női párja, aminek a jelentése: Julius nemzetséghez tartozó, ragyogó, Jupiternek szentelt. 

A mi kis családunkban, szűkebb és tágabb körben is valóban a nevéhez méltó helyet tölti be, és tiszta szívből kívánom neki, hogy az életben "ragyogó, királynői" sorsa legyen.

Isten éltessen neved napján kicsi lányunk!

 Utolsó alkalmunk a komoly nyaralásra. Ma indulunk Balatonra, hogy kihasználjuk a nyár végét egy kétnapos hétvége erejéig, hiszen nekem vasárnap hajnalban vissza kell jönnöm dolgozni. Nincsenek terveink. Annyi csak, hogy nem kelünk fel akkor, amikor máskor már rég.

Az utazás autó nélkül kicsit bonyolult. Nem is a vonatozás része aggályos, hanem az addig való eljutás. Balatotnon ugyanis már lesz autó, tehát szükség van az új, kornak megfelelő, ámde nehéz autósülésre. Nagytáska: Gyerek. Nem sokkal kisebb táska: Ági. Egészen pici táska félig: Andris. Plusz gyerekülés, babakocsi. Elkezdtem végtelen tisztelettel adózni a serpák iránt. Azonban, ha egyszer, megérkezünk, ez már mind mitsem fog számítani.

3 évvel ezelött egyedül töltöttem. De hajnalban, a vihar után, felhívott, hogy jól vagyok-e.

2 éve együtt voltunk, de aznap épp búcsút intettünk egymásnak, azt hittük, örökre, de egy hét lett belőle.

1 éve együtt ünnepeltünk egy  8 hetes babával.

Idén is együtt voltunk, bár fáradtan, és az ünnep tárgya nem ez volt, hanem hogy együtt vagyunk...

Érdekes, mennyi minden történik egy év alatt. Azt kívánom magunknak, hogy a következő egy év alatt csak jó történjen velünk.

Pici csalás

A 17-18-19-es Andris bejegyzései visszadátumozva kerültek fel a blogra.

03.17.

05.20.

06.10

Fejlesztés

Jobboldalt felül megnyílt a Konyhatündér rovatunk. Ebben az itthon bevált, kipróbál, jól sikerült dolgokat írjuk meg.

A vadregényes strandolás.

Elromlott kis autónk szíve. A motorral van gond, ebből kifolyólag százezres nagyságrendű a javíttatás költsége, így pár zsibbadt nap után osztoztunk, szoroztunk, és úgy döntöttünk, kibírunk egy hónapot autó nélkül, így augusztusban visszük a szervízbe. Természetesen mikor történjen ez, ha nem a tervezett nyaralás idejére, illetve arra az időszakra, amikor barátokkal megbeszélt programokkal, érettségi találkozóval és esküvőkkel tarkított terveink voltak. A nagyobb pofont én kaptam, egyrészt mert Andris a belvárosba ésszerűségből tömegközlekedéssel jár, én pedig a gyerekkel autóval tettem meg a távokat. A nagybevásárlásokat is én intéztem, de ha mélyen magamba nézek, sokszor előfordult, hogy este még a sarki boltba is autóval ugrottam el. Andris ezért csak mérsékelten cikizett, tudván azt, ez a vonásom is benne volt a kis csomagban, amit velem együtt kapott :D

Most ott tartunk, hogy próbálom méltósággal viselni a dolgot, bár sokat viccelődöm azon, hogy kicsit belebetegedtem a dologba, mert a hiba felfedezése utáni napon tüszős mandullagyulladással ágynak dőltem, és 3 napig feküdtem lázasan itthon. 

A vadregényes hétvége elnevezés onnan ered, hogy autó nélkül neki mertem vágni 3 napos hétvégének Erdőkertesen. Andris édesapja levitt minket, felpakolva minden jóval, szépen kitakarítottunk mindent, csökkentve az esélyeit, hogy Regina túl nagy mennyiségben vigyen be a szervezetébe koszt, pókokat, éticsigákat, illetve egyéb nyalánkságokat.

Szombaton úgy döntöttünk, a veresegyházi strandon töltjük a délutánt, szépen fel is cuccoltunk, majd letoltuk a babakocsit a buszmegállóhoz, és rövid utazás után célba is értünk. Cuccolást értsd úgy, hogy takaró, törülközők, szendvicsek, sátor, pelenkák (úszó és rendes), tea, homokozó szett, és más apróságok.Midnezt a babakocsi  melglehetősen szűk aljában helyeztük el.

Kb. egy órás strandolás után elkezdett fújnia  szél, és egyre többen pakoltak, akkor még nem sejtettük, mekkora vihar lesz. Aztán röviddel egymás után a szüleink telefonáltak ránk, hogy Budapesten már orkán erejű szél van, háztetőket tép le, illetve jégeső is várható. Becsaptuk hát a gyerkőcünket a kiskocsiba, összeszedelőzködtünk, és elindultunk a buszhoz. Már egyre sötétebb lett, feltámadt az erős szél is, a felhőkből láttuk, haza már nem érünk, inkább meghúzzuk magunkat valahol a főutcán egy eresz alatt. Gyerek eközben boldogan iszogatta a teáját egy kis pelusban és trikóban. A nagykereszteződésbe érve látván, hogy a busz elöttünk ment el, szátváltunk, Andris tartva magát a tervhez, elindult a megbeszélt helyre, én pedig megnéztem milyen buszokra számíthatunk a következő órákban. Ahogy a táblát néztem, hirtelen elment az áram mindenütt. Az ég is olyan sötét lett, mintha fennt is leoltották volna a lápmát, a kereszteződésben a lámpák villogtak, az autók pánikhangulatban kerülgették egymást, és a por egyre magasabban kavargott a levegőben. Na, én ott bepánikoltam, nem is kicsit. Andrisék után néztem, épp akkor tűntek el a szemem elől...Azt tudtam hogy vigyáz a gyerekre, de a meleg ruhája a kezemben volt. Mint egy baywatch sztár, úgy futottam utánuk, a végén egy kis boltban kaptunk menedéket, addigra a szél már akkora volt, hoyg a játékokat kifújta a babakocsiból, amit a széllel szemben állított Andris, hogy Regina ne kapja telibe a homokot.

A kis boltban fülledt meleg volt, a térerő elment, az áram is, a gyerek meg félt. A helyi taxitársaságok nem vették fel a telefont. (megjegyzem ezek a szemetek is mindenütt ott vannak ahol nem kéne, csak akkor nem találni egyet sem, ha szükség lenne rájuk)

Andris szólt, hogy megoldja, és eltűnt a viharban. Kb. 10 perc múlva visszajött, szólt, pakoljak, jönnek értünk. Megfogta a kereszteződés túloldalán lévő pizzázó kifutó fiúját, aki egészen a telekig vitt minket, persze nem voltunk hálátlanok. Ott aztán Regina hamar kidőlt, a mi kicsi ördögünk, aki soha nem akar aludni, 5-kor megkezdte az éjszakai alvását, így hamar nyitottunk egy üveg bort, és a teraszról betakarózva néztük az esőt, majd tüzet csináltunk a grilltálban, és azon sütöttünk szalonnát. :D

Nagyon megijedtem, szokás szerint be is pánoltam kicsit, de van a dologban jó oldala is. Jó érzés volt tudni, olyan  férfi oldalán élek, aki megvéd Reginát és engem.

Persze ha Andris majd ezt elolvassa, majd szégyellősen mosolyog, hogy ez volt a dolga, amúgy meg nem is volt akkora ötlet, és a vihar sem volt olyan vészes, és blablabla.. Pedig de .

  A mi kicsi lányunk egy éves lett. Vége a csecsemőkornak, bár ez Reginánál már 3 hónapja bekövetkezett a fejlódését tekintve. 

Az esetek többségében sikít bennem az anyai büszkeség, bárhol járunk, nagyon nagy tetszést arat a gyerek, haverkodik mindenkivel, egy igazi kis bohóc. Okos, és már most nagyon fejlett humorérzékkel rendelkezik, nemtudom mi ebből a genetika, és mennyit számít az, hogy sokat nevetünk itthon Andrissal, és ezt látja. Máskor viszont komolyan elbizonytalanodom, amikor nála 4-5 hónappal idősebb gyerekek között átveszi az irányító szerepet, és mint egy kis vadóc, úgy viselkedik. Konok, rettenetesen akaratos kis emberke. Borzasztóan jó a megfigyelóképessége, sok dolgot elég egyszer magmutatni neki, és csinálja utána. Ami elsőre nem megy, azt képes napokig, akár hetekig gyakorolni, kitartó. Sokszor csodálom őt, milyen lelkesedéssel áll a világhoz. 

Persze vannak nehéz napok is, tegnap a reggeli kávézás közben arra lettem figyelmes, hogy elmegy mellettem, és tiszta vörös cík a gyerek. Pániktól gyöngyöző homlokkal dobtam el mindent, és rohantam hozzá, azt hittem vérzik. De semmi baja nem volt, csak a szuper drága extra csillogó rúzsomat kaparintotta meg, és azt festette ki magára. Egész nap szikrázott a teste a napban, nem lehetett lemosni. Mire épp magahoz tértem a mérgelődésből, azt látom, áll a szobájában, és angyali mosollyal tépi le a tapétát a falról, jó hosszan, nagy csíkban....gutaütést kaptam. Ma reggel pedig megkaparintotta  a telefonom, és üres sms-ekkel bombázta a telefonkönyvemben elöl szereplő embereket.

Ilyen, és ehhez hasonló kis közjátékokkal tarkítva telnek a hétköznapjaink.

És a poszt végére egy kis összeállítás, az elmúlt egy évből, a számomra legkedvesebb képekkel: 

 Utazás Bohémiában

6-án szombaton indultunk egy előre megszervezett villámlátogatásra Csehország fővárosába,  Prágába. Már két hete lefoglaltam a szállást egy számunkra ismeretlen, de az Internetes értékelések alapján megfelelő aparthotelbe. Sokak csodálatát váltotta ki a szállásfoglalás, hiszen még 10 éve az ember elment egy utazási irodába, ahol regionális katalógusokból lehetett kiválasztani a sokszor fénykép nélküli leírások közül, egy olyan helyet, amiről tulajdonképpen semmit sem tudni. Ma pedig Google (te csodás), „Prága szállás” És azonnal lehet ár, fekvés, besorolás szerint keresni úgy, hogy automatikusan jelzi a találatokat a Google Maps-en, csillagokkal jelölik az ottjárók értékeléseit, a szolgáltatások színvonalát, mindent azonnal, ami csak érdekelhet. Távolságok a főbb turistalátványosságoktól, képek,legközelebbi parkolási lehetőség szóval tényleg minden. Ezután mégegy kattintás, bankkártya azonosítás, sms-engedélyezés a tranzakcióra, e-mail visszaigazolás kinyomtat és kész is nagyjából öt perc alatt csalódásmentes, tuti szállásfoglalás. Tényleg csodálatos dolog ez.

Pénteken még elmentem a MAK ügyfélszolgálatra autópálya matricákat venni, este mindent összepakoltunk, hogy reggel csak indulni kelljen, miután a kis törpe felébred. Reginát a nagyszülőknél hagytuk, hiszen ilyen hosszú utazást egy kis városnézésért, vásárlásért még nehezen bírt volna. Reggel hatkor már az M1-esen voltunk, és átadtuk magunkat a hosszú, unalmas, soha véget nem érő autópályának 530 kilométer erejéig. Kicsivel 11 óra előtt meg is érkeztünk Prága külvárosába, ahol letettük a kocsit egy parkolóházba. Na erről kicsit részletesebben.

Tömegközlekedés

Prágában az okosok kitalálták, hogy ahhoz, hogy a város ne legyen telezsúfolva parkoló autókkal, és ne legyen állandó a dugó, gyors, pontos közlekedés kell. Kitalálták, megcsinálták, működik. Teljesen természetes, hogy a háromezer férőhelyes ŐRZÖTT parkolóból lifttel a metróállomáson találjuk magunkat, és mindez 24 órára csupán 1100 forintba kerül. A parkolóban  a lift mellett értelemszerű a tömegközlekedésre vonatkozó jegykiadó automata, ami bankkártyát, koronát és eurot is elfogad érme és papírformátumban is. De ez mind semmi. Működik is. Felérve a metróbejárathoz egy átlagos 15 éve felújított posztszocialista tervezésű és kinézetű állomás fogadott minket, de teljesen megállja a helyét a mai világban is. De ez talán nem is számít, ezek csak külsőségek. Minden bejáratnál, ahol nálunk az ujságokat őrzik a biztonságiőrök, hogy ne vigyék el a kéregetők, kihajtható térképek sokasága van nyelvenként rendezve, ami átlátható, pontos és aktuális információkat ad, mutat a város TELJES közlekedési hálózatáról, a jegyek tipusáról, áráról, idegennyelvű diszpécserszolgálati telefonszámmal. Többszöri átfutásra sem tudtam olyan kérdést feltenni, amit ne válaszolt volna meg azonnal ez a kis néhány oldalas prospektus. A térképet nézve látszott, hogy a gondosan tervezett csomópontok, és a kellő járatszám miatt Prága méltán híres tömegközlekedéséről európai viszonylatban. Bár hazatértünk napján látott épp napvilágot egy kutatás, amiben Budapestet jobb helyre sorolták ebben a témában, a könnyes röhögéstől fulladozva nem vettük a fáradságot, hogy kiszámoljuk, mennyibe kerülhetett a jobb helyezésért való lobbi a városvezetésnek.

A város széléről két metróval, egy villamossal és könnyű sétával 35 perc alatt benn voltunk a szálláshelyen, ami az óvásos szívében volt a vár tövében, a Károly-hídtól 5 percre. Udvarias, tört németséggel, de jól érthetően beszéltek. A szobába IKEA-ás bútorokkal, de kellemesen volt berendezve, egy éjszakára minden elvárásunkat felülmúlta. Gyorsan lepakoltunk, és elindultunk a városba.

Városnézés

Első célpontunk a Hradzsin, vagyis a prágai vár volt. Időnk és pénzünk korlátai folytán kevésbé fektettünk hangsúlyt az épületek belső szépségeire, inkább a külcsíny, és a tiszta nyugati jellegű kulturális berendezkedés levegőjének beszívása volt a vezérfonal, amiben tagadhatatlanul fontos szerepet vállalt a cseh sörök különlegessége.

A következő állomás a Károly-híd volt.  Sajnos épp felújították, ezért csak az egyik oldala volt látható, de így is megőrizte régi pompáját. Átmentünk a Vltava folyó keleti oldalára, és megkezdtük a kevésbé kulturális nézelődést. Boltok, butikok, trafikok, sörözők. Minden standon a prágaiakra (és általában a csehekre) jellemző korsó, pohár és matrjoska-kiállítások, és a szokásos poló, sapka, bögre... mint itthon. A csillogásra érzékeny női szemek afrodiziákumai szines pillangók, rózsaszín lógók képében és egyéb cukiságok. Mindenesetre érdemes volt nézelődni, mert a korsók terén kifejezett remekműveket láthattunk, melyekből kettőt emlékbe el is hoztunk magunkkal. Igaz, hogy csak két kisebbre futotta, amit itthon nemes egyszerűséggel csak stampónak neveznénk a maga fél deci űrtartalma miatt de, „ki a kicsit nem becsüli...” ugye?

Ebéd

Tizenegy évvel ezelőtt jártam prágában osztálykiránduláson. Akkor egy nagyon hangulatos kis külvárosi vendéglőben ebédeltünk, ahol a sör mellé amolyan sörkorcsolyaként sörsajtot szolgáltak fel. A belvárosban több helyen próbálkoztunk a sörkorcsolyával, de főleg az én nagy meglepetésemre sehol sem volt. Nem tudom, miért alakult át ez a jó szokásuk, de eléggé bosszantó volt. Ezért visszaemlékezve a régi bevált helyre, megkerestem a térképen, és elmentünk oda sörkorcsolyázni.

Mikor beléptünk, azonnal visszaemlékeztem mindenre. Kockás terítő, füstös levegő, sokéves, de nem koszos tapéta, régi fa asztalok, nagyjából minden úgy, mint akkor. Leültünk. Nagyjából 2 perc múlva kiderült, hogy nem minden úgy van, mint tizenegy éve, és ez már nem a turista osztály. A kedves felszolgáló hölgy kísértetiesen emlékeztetett Dr. Bubó asszisztensére, talán csak kevesebb diplomája lehetett. Lehet, megijedt a felhalmozódó nyelvi korlátoktól, mikor meghallotta a nem anniyra cseh köszönésünket. Szóval olyan 8-10 percet vártunk az étlapokra, amit az asztalra téve el is sietett. Az egynyelvű étlapot látva, azonnal sejtettem, hogy elég „csehül állunk”. Belevetettem hát magam a lingvisztika rejtelmeibe, és hamar rájöttem néhány cseh szó jelentésére, majd rögtön megállapítottam, hogy miért nem jelentheti azt, amire korábban gondoltam. A sok mássalhangzót még magamban sem próbáltam kiejteni, és az egész egyre inkább úgy tűnt, mint egy folyamatos durva nyomdahiba. De ez nem oldotta meg a problémát. Sokszori helózással, karlengetéssel, de valószínűleg főleg a lábdobogással és asztalon kopogtatással sikerült elüldözni Ursula körül a gonosz nyelvi démonokat és óvatosan visszaédesgettem az asztalhoz.  Ági angolul, én németül próbálkoztam, de ő mindenre helyeslően bólogatva csak arra gondolhatott, amire a hazai rendőr, hogy a francért tanultak ezek nyelveket, ha nem mennek vele semmire. Kézzel lábbal mutogatva előadtuk, hogy a sajtot natúr szeletelve, és nem panírban kérjük a sör mellé, mire a hölgy fel-felcsillanó szemekkel jelezte számunkra a megértés örömét, és nyelvi gátjaink nyelvi összefonódássá alakulását. Fellélegeztünk. Boldog mosollyal vártuk hát a sört és az áhított sörkorcsolyát. Hamarosan megérkezett a rántottsajt két külön körettel, amit jóízű beletörődéssel elfogyasztottunk a sör mellé, immáron mit sem törődve a sörsajttal.

Egy álom valóra válik

Vissza indultunk a központba, már nem éhesen, de még mindig sörsajtban reménykedve. Itt a korábbiakhoz képest végtelenszeresére növekedett a lehetőségünk, ugyanis minden pincér alapértelmezetten két, ha nem több nyelven beszél. Sok próbálkozás után végre a Károly-híd lábánál találtunk egy elég puccos teraszt, ahol volt francia sajttál. Nem kellett több. Itt volt a helyünk. Kihozták, príma volt, csúszott rá a többféle sör. A számlát látva komolyan fontolóra vettem, hogy inkább mosogatnék, de végülis belefért a büdzsébe. Sokáig üldögéltünk itt, pihentünk, nézelődtünk, lazítottunk.

Vásárlás

Korábban az árukészletről már leírtakhoz nem sokat tudnék hozzátenni. A boltosok nem olyanok, mint nálunk. Ők is több nyelven beszélnek, csak akkor köszönnek és néznek az emberre, ha kifejezetten hozzájuk szólnak. Nem akarnak megzavarni senkit, és kínos helyzetbe hozni sem az állandó „segíthetek? Tetszik valami?” kérdésekkel. Ülnek a pultban és nem lihegnek a (még nem vásárló, csak) túrista nyakába.

Alvás

Este 11 előtt értünk vissza a szállásra. A szomszéd utcában volt egy lovagi étterem, ahová a furcsa zajok miatt kíváncsiságból átsétáltunk. Utcajátékok voltak, tűzokádóval, bolonddal, és még sok jelmezes figurával. Nagyon humoros volt az a néhány perc látvány.

A szállás alsó szintjén van egy kis söröző, ott még bevettük az elalváshoz szükséges ampullákat egy jó kis beszélgetés keretében, bár már nagyon fáradtak voltunk. éjfél körül másztunk be az ágyba, és nem lehetett túl hosszú idő, mire elaludtunk.

Haza

Kiváló svédasztalos reggeli volt sok zöldséggel, amiből bőségesen betápoltunk. Sajnos az aznapra aktuális EP-választások miatt, meg a gyerek este 7-kor esedékes fürdetése miatt el kellett indulnunk. 11-re értünk vissza a kocsihoz, és kis keserűséggel a távozás kötelezősége miatt hazafelé vettük az útirányt. Zökkenőmentesen mentünk egészen addig, míg elfelejtettem lehajtani az autópályáról, és jó 100-150 kilométerrel többet mentünk, a tervezettnél. De nem volt baj, belefért. Hazaértünk.

 Keresztelő

Május 16. szombaton eljött az idő, amit kicsit halogattunk, hogy megkereszteljük egyszem gyermekünket. A Pesti Ferences templomban került erre sor stratégiai okokból, hiszen édesapám munkahelye, az ELTE Egyetemi Könyvtár 50 méterre volt, így értelem szerű volt az agapé helye, mellyel rengeteg szervezési és anyagi gondtól szabadultunk meg.

Délben kezdődött a szertartás római katolikus keretek között, a tág család apraja-nagyja részvételével, ami nagyjából 50-60 fő.

Külön köszönet:

Erzsi néni:               Szervezés, sütemények, italok

Apu-anyu:               (szokásos) anyagi áldozatok, helyszín

Bihary Kálmán:          Szamos Marcipán

Szebeni Magdolna:    Keresztanya

Csetnek Béla:           Keresztapa

Fekete Gyula:           Catering

(Áginak pedig a Regináért.)

Regina 10 hónapos lett... még két hónap, és maga mögött hagyja a csecsemőkort..már most vérzik a szívem. Nagylány lesz az én kis pici csomagomból, akit a hasamra tettek a szülőszobán.

Dióhéjben a törpe:

Nem szereti a sötétet, és csak aludni hajnalndó a kiságyban. Mint minden hasonló korú gyermek, Regina is imádja a fiókokat, szerkényajtókat, CD lemezket. Erősen kezd kötődni a konyhai nagy szemeteshez, megfejthetetlen csoda számára a billenő teteje. Fél a porszívótól, hiába mesélem el minden reggel, hogy a zumzumnak is ennie kell, és etessük meg együtt. :)

Leküzdhetetlen vonzódás köti a telefonokhoz (egyet már tönkrevágott), a távirányítókhoz, erősítőkhoz, konektorokhoz, telefontöltőkhöz...felragyog a mosoly az arcán, ha bármi ilyen szerkentyűt meglát.

Még mindig utálja a gyerekülést a kocsiban, és bármilyen kulcscsomóval le lehet szerelni félórára - a csörgése, csillogása megbabonázza.

Megvettük az első igazi, keménytalpú kiscipőjét, egy hete egy reggeli készülődésnél, az apja lábától elindulva megtette első önálló 3 lépését. Ez az ajándék általában az anyáké, de Regina egyszerre osztotta meg mindkettőnkkel. Azóta bőszen gyakorol, már egész nap lépeget, mire az első szülinapi gyertyáját elfújjuk helyette, szaladni fog.

Szereti a spenótot (amit én nem) és a csirkemájat (amit az apja nem)

Még mindig a hinta az elsődleges boldogságforrás, de  csúszda is lassan versenyre kelhet vele.

2 apró kis foga van, és tündérien vigyorog.

Ki tudja mondani hogy hinta,  megtanulta a "nem" szót ( túl jól is tudja), a kisautójára ha mondom, hogy tütü, lelkesen utánoz, hogy "tyetye", és ha kilépünk az ajtón, vagy csak a szemetet tesszük ki, hangosan elköszön hogy "pápá".

Az arcán még a megjátszások nélküli mosoly, minden új dolgot, hangot csodaként fogad. Kifogyhatatlan élnényforrás neki a világ felfedezése, ez az, amiről mi már felnőttként sajnos elfeledkeztünk...

Ma 9 hónapja van köztünk Regina, pont annyi időt töltött el velünk, mint a hasamban.

9 hónapja ilyen idő tájt már megszületett, még a szülőszobán pihegtünk, Andris tartotta  a kicsit a kezében, engem meg varrtak..mintha évekkel ezelött lett volna.

A kisasszony rohamléptekben fejlődik, megvan az első szó is, amit ki tud mondani, és az a hinta. A hinta szorija az, hogy Andris elkezdte elvinni a kicsit sétálni, vasárnaponként, hogy egy-két órát aludhassak gyereksírás nélkül. Egy játszótéren próbálta ki vele először, majd egyik nap úgy érkeztek haza, hogy a törpét a kezembe adta, ő pedig elvonult barkácsolni, óránként közölte, hogy még fél óra, de ne nézzem meg, mindjárt végez :)

Amikor megmutatta az ajándékot, egy szépséges kis fa hintát, Regina mintha tudta volna, hogy az övé, és apu készítette, átmászott az ölébe, és hozzásimult. Nagyon meghatott a jelenet. Aztán másnap mindkettőnket meghatott az is, hogy kimondta a a szót. Az elmúlt két hétben nagyon rákapott, az esetek felében "hindgya" vagy "hintya" amit sikerül kimondani, másik felében viszont a "hinta" szót érthetően, szépen kiejti. Akkora nyomot hagyott ez a kis lelkében, hogy az első dolog, amire akkor is gondol, amikor nem látja. Meghatódás ide, meghatódás oda, néha úgy érzem, elégetem a hintát :) Regina egész nap ezzel nyúz. Fürdetés előtt is megpróbál rávenni, hogy egy picit még hintázzunk, és egész nap az ajtófélfa alatt nézeget felfele, ahova fel szoktuk akasztani, és ismételgeti a szót. Sőt, egyik este, miután letettem aludni, Andrissal hallgatóztunk a szobája előtt, és félálomban is ismételgeti a szót....

Szóval megvan az első szava. És az első foga is. És az első puhatalpú kiscipője is, mert az első lépéseken is túl vagyunk. Ilyen izgalmas mérföldköveken vagyunk túl. 

 Másodállás.

Regina ma 8 hónapos.

Az elmúlt hónapokban olyan sokszor terveztem, hogy írok róla, hogy fejlődik, mi van vele - volt is aki hiányolta  a bejegyzéseket.

Olyan sok élmény gyűlt össze az utolsó bejegyzés óta, annyi új érzelem kapott helyet a szívemben, hogy utólag ezeket már nem lehet leírni, érzékeltetni. Inkább megpróbálom tárgyilagosan összeszedni, aztán sikerül ahogy sikerül :)

Étkezés:

Ez az a dolog, ami teljesen le tudja foglalni, ezért is az első pont..megváltás, hogy a kenyérhéjat bármikor a kezébe adva, közel fél órára is leköti. Eszik főzeléket, gyümölcsöt, és ha nem adom időben a szájába az adagot, akkor azt mondja:"hammmm" jelezve, siess anya. Ha éttermbe megyünk, nyugodt szívvel dugdoshatjuk a szájába a csirkehusi falatokat, és a pizzatészta szélét imádja.

Alvás:

Egészen hét hónapos koráig egy küszködés és nyűg volt az éjszakai altatás ( a nappali is) aztán rátaláltunk a megoldásra: szól halkan a rádió a szobájában, alvás közben, így nyugodtan alukál..bár asszem az új probléma is kezdi felvetni a fejét, rájöttem hogy szereti ha finoman vakargatom a hátát ( nah, vajon kitől örökölte ezt??? csak nem aputól???) így egy hisztis este bevetettem. Azóta kell neki, félek újabb szertartást vezettem be....

Mozgás:

A névnapomon töltötte be a hetedik hónapot. Aznap reggel valamiért bekapcsoltam anyukámnak a kamerát a neten, és így osztozott a csodálatos pillanatban, Regina ajándékában, akkor állt fel elöször saját erőből, a rácsokon felkapaszkodva. Másnap újra megtette. Harmadnap pedig elkezdett négykézláb közlekedni. Ma már körbejárta a lakást, kicsi tenyerét hangosan a padlóhoz csapva halad előre, közben mosolyog, sikongat, és dumál. Meg "kergeti" a cicákat. Bárhol feláll egy kézzel kapaszkodva, és pár kacska lépést is megtesz.

Hosszan írhatnám a sok élményt, milyen csodálatos, mennyi mindennel lep meg minket nap mint nap, ahogy egyik nap arra ébredünk, hogy azt kiabálja, "mammmaaaammmaa", és puszit ad (igaz, elég nyálas kis próbálkozás, de aki kapja, az elolvad a kedvességtől) és...és..és....és itt befejezem. Akinek van gyereke, az tudja, a természet a csodát nap mint nap az orra alá dörgöli, akinek nincs, annak hiába mesélném, ennél különlegesebb nincs a világon.

Úgyhogy búcsúzom sok képpel, és egy verssel:

(Radnóti Miklós)

Fürdés:(imádom azt a tökéletes kis testét):

Gyermekem

Csöpp kis kezed tenyeremben,

elfér benne egy az egyben.

Tíz kis ujjad szépen, rendben

simul el a két kezemben.

Szöszke fejed rajtam pihen,

nem is tudod, hogy ez milyen!

Hajad selyme sebzi lelkem,

könny futja be tőle szemem.

Nem is tudod, ki vagy nekem,

mennyi jót is teszel velem.

Mióta vagy, nincs oly bánat,

mi el ne múlna, hogyha látlak.

Tedd hát kezed tenyerembe,

 hadd vegyelek az ölembe!

 Csituljon el minden félszed,

 Én vagyok az, a Te részed.

Regina aranyos, Regina szép. Ma reggel arra ébredtem, hogy 7 kilós kis testének minden erejét arra összpontosítja, hogy az én 94 kilós kis testemet a falhoz szorítsa, hogy magának helyet csináljon. Nem adta fel hamar. Hátat fordított nekem, és a fenekével is próbált tolni, hátha úgy sikerül. Tündéri :).

Mostanában kezdem észrevenni, és tudatosabban gondolkodni arról, hogy hárman vagyunk. A születése utáni felsírásokból merített teljes értetlenség már nem uralkodik el rajtam olyan mértékben. Sokáig úgy gondoltam, hogy Regina felborított mindent, nem lesz már többé életem, elhagynak a barátaim és egyedül maradok. De amikor kicsit kipihentebben nézem a gyereket és látom, hogy nem napról napra, hanem óráról órára fejlődik, az megható érzés. Láttam az első mozdulatot, ahogy rájött, hogyan kell kúszni a járókában. Igaz, hogy csak hátrafelé sikerült, mert kicsit még farnehéz szegénykém, de most már például tud egyhelyben is kúszni. Hét végére szerintem már könnyedén fog előre haladni. Érdekes dolog az is, hogy saját akarata van. Képes jelezni, hogy mi tetszik neki, mi nem? Mi ízlik, mi nem? És végtelenül akaratos tud lenni, ha valamit nem kap meg azonnal. Még jó, hogy van Ági, aki leveszi ezeket a terheket rólam, de természetesen én is foglalkozom Reginával. Ági kicsit motorikusan cselekszik a gyereksírásra, amin majd egy picit változtatunk, mert kezd megint elharapódzni. Regina már tudja, hogy a halk kis nyekergésre azt mondjuk, hadd sírjon picit. Ezért általában átmenet nélkül a fuldoklós hisztériával kezd, ami egyrészről nevetséges, másrészről rémisztő. Szóval igazi kis taktikázó diktátor már 4 és fél hónaposan.

Olyan meglepő a természet, hogy alkot egy védtelen, önellátásra és mozgásra képtelen kis lényt, aki minimális kommunikációs képességekkel képes a nagyszülőket és a szülőket hadrendbe állítani a saját jóléte érdekében. És mit ad cserébe? Elbűvölő, kedves, mosolygós, igényli a társaságunkat, és minden rezzenése olyan emberi.

Azt hiszem, az elején nem is láttuk át tisztán, mibe vágjuk a fejszénket, talán ezért is a nagy lendület, amivel belekezdtünk. Szerelem volt első látásra, azt hittük, a lelkesedésünk elég lesz. Hogy mi nem fogjuk elrontani, hogy nem fogunk benne megtörni...Éjszakánként lelkesen szövögettük terveinket, a fejünk fölött gyűlő sötét felhőkről tudomást sem véve. Túlságosan is érzelmi alapon közelítettük meg a dolgot, és amikor jött egy újabb nehézség, nem mindig tudtuk jól kezelni. Közben megérkezett közénk Regina, egyre fáradtabbak, túlterheltek lettünk, és az érzelmeink is lankadni látszottak. Már nem beszélgettünk róla, kerültük a témát, csalódottak voltunk, nem éreztünk erőt a befejezéshez.

De ma megcsillant az a bizonyos fény az alagút végén - és TADAAAAAAMMMMM:

Andris ma befejezte a kád oldalát!!!!! Készen elsz a gyönyörű fürdőszobánk :)

Még szárad rajta a fuga, de már csodás..

...és újra és újra eljárjuk a kötéltáncot, hálóval vagy anélkül, tapssal vagy anélkül...