Ági és Andris blogja

Ma itt volt Cia barátnőm. Édes tündér, mostanában semmire nem értem rá, és nem az orrát húzta fel, hanem eljött hozzám...ezt szeretem benne nagyon. Meg azt, hogy 3 hónap után ugyanott tudjuk folytatni a beszélgetést, mint ahol abbahagytuk, és nincs hiszti, hogy "miért nem hívtál 5 hétig?!?!?"

Fürdetés elött jött, egy órával, amikor Regina a leghisztisebbb...ismerkedtek egy picit, bár pár hetesen már látta, de kettőjük közül erre csak a Cia emlékszik :) Kiültünk beszélgetni a konyhába, Andris ölébe adtam a kicsit, ideültek a gép elé Vivaldit hallgatni...Andris el is szunyókált egy picit, kicsi lányunk pedig igazi boldogsággal csücsült az ölében, és nézelődött...pedig ilyenkor mindig balhé van.

7kor megfürdette, majd megetette...elöször a tápszer, majd a homeopátiás bogyó, majd  a tea...sorrendet betartva...mi pedig végig kinn beszélgettünk. Olyan csodálatos érzés volt, 3 hónapja az első este volt, hogy nem rám rakódott az esti altatás terhe.

És most pedig kinnt sürgött-forott a konyhában, és sül a vacsoránk..megtáltosodott a pasi, aminek nagyon örülök! Férjes asszonyok álma :)

Ma nagyon jó napom van!

 

Kicsi tündérünk ma 3 hónapos

Fürdetés után.  

 

Anyu! Tényleg ilyen szép a világ?

 

Szeretnék egy... kérek egy... nem, akarok egy... OLÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

 

Az elmúlt 10 hét

Szombaton Regina 10 hetes lesz. El sem hiszem. Ha így visszagondolok, alig maradt meg valami a terhességből. Ami akkor kilátástalanul hosszúnak tűnt, most csak egy-két hétnek. Telik az idő, ő egyre nagyobb, én egyre jobban szokom bele az anya szerepbe,és ahogy nő érzem, egyre nehezebb kihívások elé állít majd az élet. Egy kis összefoglaló az elmúlt pár hétről:

Fejlődése:

56 centivel, és 3680 grammal született. Mostmár 5 és fél kiló, de hosszában még nem történt jelentős változás, így jó húsban van már a kicsi. Pár 56-os méretű ruhácska már nem megy rá. Ezek azok a pici ruhácskák, amiket akkora szeretettel választottam ki, és annyira sajnálom, hogy soha nem adhatom már rá (Elteszem a kishugának.) Amikor hazajöttünk a kórházból, volt körülbelül 2 hetem, amikor felsírt, elég könnyű volt kezelni: 2 vége van a gyereknek, és ezeket kell ilyenkor meglesni: vagy pelus probléma van, vagy éhes a baba. Nem tűnt nehéz feladatnak, pláne, hogy ha semmi gondja nem volt, aludt. Aztán mire ezt megszoktam, elkezdődött a hasfájás. Aztán a meleg, kívánta a teát. Akkor kezdtem el futni az alábbi köröket: sír. Mi lehet a gond? Pelenka csere.Oké, minden rendben. Sír. Biztos éhes - megetettem. Utána büfiztetés. Vissza a kiságyba, megint sír. Óh, biztos szomjas...megitatom. Vissza a kiságyba. Sír. Ó, elfelejtettem megbüfiztetni. Sír. Felveszem, vállamra hajtja a kis fejecskéjét, egy kis séta, elalszik - fellélegzünk. 2 óra múlva kezdődik újra az egész....

Szoptatás

Amikor vártam őt, sokat olvastam a témáról. Most mindenhol az igény szerinti szoptatást nyomják, így gondoltam igen, ez a tuti, ez kell nekünk is. Gyönyörű gondolat, de le a kalappal azok előtt, akik ezt meg is tudják valósítani. A mi gyerekünkkel nem ment. Először is kevés a tejem. Tápszeres kiegészítés kell. A szakirodalom szerint nem szabad pótlást adni, mert akkor nem indul el a megfelelő mennyiségű tejelválasztás. Próbálkoztam. A 3. hétnél feladtam, azóta kap anyatejet is, aztán pótlást is. Boldog, és elégedett baba, akinek mindig tele a pocakja. Ja igen, és bár az igény szerinti szoptatás szerint nem kell a gyermeknek semmi más, csak anyatej, én teáztatom. Az a gyermekorvos mondta, aki engem is kezelt, maximálsian megbízom benne, én is így nőttem fel, talán Reginának sem lesz semmi baja tőle. Sőt, sok teát iszik, jól esik neki, beépült a mindennapjainkba.

Napirend.

Az első hetekben teljes összevisszaság volt. Aztán elmentem egy bababoltba, és megvettem a Suttogó c. könyet. Elolvastam, egyszer, kétszer, háromszor. Mióta alkalmazom a módszereit, alszik a gyerek éjjel - fellélegzés, ilyenkor vagyunk csak mi, Andris meg én. 4 óránként eszik, amit majd mindennap megpróbál 3 órára lealkudni. Ilyenkor megpróbálom átverni teával, sétával, aztán mégis ő nyer, előbb eszik. Most fontolgatom a 3 és fél óránkénti etetést, úgy látszik akkora haspók ő is mint én meg az apja, szeret enni. :)

Ijedtség:

Az elején 5 óránként azt gondoltam, valami baja van. Édesanyám mondta, és rám is maximálisan igaz: Az ember egész nap altatja a gyereket, hogy aludjon, de ha alszik, akkor meg ébresztgeti, hogy minden rendben van-e. Ez totálisan így van :) Ebben a körforgásban telnek a napok. Egy komoly ijedségem volt eddig, egy teáztatás kapcsán történt. Visszatettem a kiságyba, elkezdett sírni, én meg gondoltam, kibír 2 percet, míg leteszem ami a kezemben van, és felveszem. Félelmetes sebességel beleélte magát a sírásba, és egyszer csak furcsa hangot adott: odarohantam a kiságyhoz, és láttam, hogy ívben megfeszül a kis teste, és furcsán néz: kikaptam pillanatok alatt, de a kezemben sem vett levegőt, és ami egy anya számára legmegrázóbb, láttam a szemében, hogy fél, nem érti, mi történt. Elkezdtem üvölteni, hgy "Andris, Andris", mire ő eldobott mindent (épp a fürdőszobában rakta fel a mozaik csempét) és rohant. Sajnos amikor odaért, akkor is csak a nevét tudtam mondani, így kicsit indegrülten kérte, azt mondjam, mi a baja a gyereknek. Mondtam, hogy nem vesz levegőt, ő meg azonnal felkapta, fejjel lefelé lógatta, és megütögette finoman a hátát (én közben tartottam a kis fejét), és megszűnt is a gond. Andris visszament a fürdőszobába, Regina sírt, és én is sírtam. A legviccesebb az egészben az, hogy 10 perc múlva boldogan nevetgélt a kiságyában, nekem még akkor is remegett a lábam....

Játék

Elöször is, amikor még terhes voltam, Andris szülei hoztak egy kiságyra felszerelhető, zenélő kisjátékot külföldről, ami felhúzható, és körbe - körbe forog. Van rajta egy kis csibe, kisházikó, süni, bagoly, nyuszi és egy lovacska. Akkor azt gondoltam, ez inkább a szülőknek szól, dekoráció, édes, tündéri. Mekkorát tévedtem!! Imádja nézegetni, nevetgél közben, kedvence a zöld sünike. Követi a szemével, és reklamál, ha lejár a dallam, és nem forog tovább. Igazából néha azt kívánom, bár fel lehetne húzni fél órára is, akkor nem kéne 3 percenként berohangálom....Szóval szereti, imádja. Azt gondoltam ezzel kapcsolatban, hogy még hosszú idő, amíg ő játszani fog, tévedtem. Elöször csak azt vettem észre, nőnek az ébrenléti időszakok, és édesanyám tanított meg rá, vagyis inkább mutatta meg nekem, hogy ő már játszani akar. Kis színes kendőket lógatott a feje fölé, beszélt hozzá, furcsa arcokat vágott - és a kicsi félelmetes sebességgel elkezdett rá válszolgatni: két hete hangokat ad, édes kedves kis sikítozások, ha örül, apró kis gurgulázó hangocskák, és közben próbálja formálni a csöpp kis száját, a hang közben változtatni a dallamot. És nevet. Olyan édesen, olyan meghatóan, jól szórakozik mindenen.Tudja, hogy játszunk vele, és mutatja, hogy ez vicces, ez teszik, ezt csináld még: Kidugja a kicsi nyelvét, és szó szerint röhögcsél. Nagyon jókedvű kisbaba, és nyitott az egész világra: tegnap kiderült számomra, valószínűleg jobbkezes lesz, már rájött, hogy ha kapálódzik, beleakad a keze a felé lógatott játékokba, és próbálja irányítani, egy kordinált mozdulatot is láttam tőle: rátette a kezét az elétartott méhecske hasára - és irtó boldog volt, hogy sikerült.

Tanulság

Az első hetekben nem akartam tudomást venni aról, hogy megváltozott az életem.Gondoltam, tisztába teszem, megetetem, bezsebelem a gratulációkat, milyen szép, milyen ügyes, milyen erős, egészséges. és ennyi. De ahogy múlik az idő, egyre többet van ébren, és állandó felügyeletet igényel. Kívánja a szórakoztatást, és ha nincs is épp kedvem hozzá, tesz róla, hogy ne mással foglalkozzak. Soha többet nem lesz olyan, hogy "én ezt akarom csinálni", csak olyan, hogy "én ezt szeretném csinálni, és most a pici engedi is, van is rá időm.." Eddig két dologra tanított meg a lányom: az önzetlen szeretere, és a türelemre. Nagyon várom, hogy tanuljunk még sokat egymástól......
 

Ismét itt vagyok.

 

Szokás szerint kicsit elmaradunk a bloggal és még a lakásfelújításos videót sem csináltam meg de, ahogy mondani szoktam: "ami késik, nem múlik!"

A szülés óta nem írtam érdemben, így június 21-gyel kezdem a mai bejegyzést.

 

Érdekes volt. Megható és csodálatos. Mikor először kimondtam, amit már 10 éve tudok - hogy bent akarok lenni a szülésen - nem éreztem semmi különöset. Azt hittem, így kell csinálni, ez az apa kötelessége, hogy részt vegyen, támaszt nyújtson, igazából eszembe sem jutott maga a "szülés/születés" érzelmi része. Persze volt bennem tartás, hogy miket fogok majd látni, de láttam már sokmindent, így túlleszek rajta. Ágival megbeszéltük, hogy majd nem nézek "oda", hogy mindent lássak, hiszen a tizenéves koromban vágyaim tárgyáról (segítség: csak a lányoknak van ilyen) kialakult képet jelentősen rossz színben tüntette volna fel. Persze viccelődtünk, hogy amíg anyu vajúdik, addig apuka Jaegermeister ampullákkal enyhíti a látványból eredő feszültséget. Merőben mást éreztem, mikor 21-én délután bementünk a kórházba és közölték, hogy estére meglesz a gyerek. Ágit befektették én meg arrébb álltam a kocsival a tilosból, bevittem a kórházi cuccokat és visszamentem a szülőszobára.

Az ajtó előtt kellett várakoznom úgy öt-tíz percig ezalatt szépen lassan leesett, hogy mi is vár rám. Visszaemlékeztem, milyen önbizalommal mondtam, hogy jelen leszek, de ott, akkor abban a 10 percben úgy éreztem, nem leszek rá képes. Az oly sokszor elrebegett miatyánk sem segített, hogy kiutat találjak, amit természetesen a lelkem mélyén nem is akartam. De hirtelen rám szakadt az, amiről azt hittem nem félek tőle, mert volt időm felkészülni. Nagyon sok minden jutott eszembe, és hiába tudtam mindenre a választ, hiszen láttam videókat, tanultam biológiát, anatómiát, valahogy mégis az ismeretlentől való rettegés töltött el és nem fért bele az agyamba, hogy ketten jöttünk, hárman megyünk. Lesz egy harmadik kis élet, akiért és akinek mindenéért felelősséggel tartozom majd, és nekem (NEKEM!) kell majd nevelnem, persze Ágival együtt. Mikor néha még magammal is gondban vagyok, én magyarázzam majd el, hogy mit miért kell, és mit miért nem szabad? Érdekes lesz. Körülbelül itt tartottam, mikor beléphettem Ágihoz. Nagylevegő, akkoris megcsinálom, bementem.

Itt már minden más volt. Csendes, várakozással teli. Már nem volt rossz érzésem. Értettem pontosan, hogy mi folyik, de valahogy mégsem fogtam fel. Teljesen más volt, mint amitől az ajtóban féltem. Tudtam, mi a dolgom, mikor kell Ági mellett lenni, mikor, hogyan kell segíteni és lehet, hogy ez furcsán hangzik, de amíg el nem kezdődött a tényleges szülés, az az öt és fél óra szörnyen unalmas volt. Állandó ciklikus fájások, kiszámítható minden, valahogy meglepően könnyűnek tűnt. Természetesen könnyítő jaeger ampullákról szó sem volt, hiszen, ha Ágival bármi van, nekem dönteni kell tudni. Pontosabban az orvosnak, de nekem is tudnom kell mindenről.

A szülésznő és a doki... nem tudom szavakba önteni azt a hálát és elismerést, amivel tartozom nekik. Igazi csapatmunka, megfontolt precíz végrehajtás.

Elkövetkezett hát az utolsó fél óra. Már a doki és a szülésznő is teljes tempóval dolgoztak. Én meg csak álltam Ági mellett és fogtam a kezét, mikor szüksége volt rá. Csak később mertem neki elmondani, hogy nagyon sok mindent láttam, amit előtte megbeszéltünk, hogy nem kell megnéznem. Egyáltalán nem volt semmi taszító, sőt. Érdekes és csodálatos volt az egész. Főleg, ahogy felsírt a kicsi... aztán én is. :) A szülés előtt rettegtem a köldökzsinórtól, azt hittem, ronda és gusztustalan, de mikor megláttam azt a lilaszínű tökéletes telefonzsinórt, elgondolkodtam, hogy én vágjam el, de végülis nem így történt. Szóval, most is, ahogy itt gépelek szinte látom magam előtt az egészet és azt kell mondjam, rengeteget vesztettem volna, ha kihagyom. 

Megszületett hát a kislány, aki a Szögi Regina Julianna nevet kapta. Kivihettem megmutatni az újdonsült nagyszülőknek. El akartam mondani, hogy 56 centivel és 3680 grammal született, de inkább egy hüppögős meghatódás lett belőle. Azt hiszem ez ilyenkor normális.

Azóta sokat fejlődött a kisgyerek, de ezt inkább Ági tudja. Én még a megszokós stádiumban vagyok. Imádom a kis csöppséget, amikor mosolyog, vagy nevetve gügyög, de ha meghallom a sírást, azonnal kétségbe esem. Már nem kell sok idő, hogy igazán összebarátkozzunk.

 Édes kicsi kincsem.

Szentivánéjji álom

Egy nappal voltunk túl a kiírt időponton, a doki reggel megvizsgált, ami eléggé fájt, majd közölte, ő most olyat csinált, amitől lehet este megérkezik a kicsi. Az első gondolatom az volt: "Ki hatalmazta erre fel??? Én még nem vagyok erre az egészre felkészülve!!!" Azt hiszem, elöntött a pánik, Andrist is kicsit. Ennek ellenére békésen hazamentünk, és a korai kelés miatt lefeküdtünk pihenni. Gyanúsan  szabályosan ismétlődő fájdalmakkal ébredtem, már sejtettem, este buli lesz a szülőszobán, bár őszintén szólva nem akartam elhinni. Egyre erősödő fájdalmaim miatt felhívtam a szülésznőmet, aki hitte is meg nem is, hogy 3 percesekre ébredtem, mivel a reggeli vizsgálat előtt nyoma sem volt, hogy a kicsi el akarna indulni. Megbeszéltük, hogy bemegyek a kórházba, megmutatom magam. Amikor közöltem Andrissal, be kell mennünk, azt válaszolta: "Jó szívem, csak befejezem a csempézést". Azt hiszem mindketten húztuk az időt, megijedtünk nagyon. Aztán felgyorsultak az események, gyorsan összekaptuk magunkat, és elindultunk. A kocsiban már elég erős fájások voltak, Andris mindnél azt mondta, nyugi szívem, mindjárt bennt leszünk a kórházban, én meg arra gondoltam, és akkor mi van? még csak most jön a neheze....

Megálltunk a kórház előtt, kiszálltunk, Andris rám nézett, és miközben megfogta a kezem, azt mondta: "Gyere kincsem, szülünk együtt egy babát". Ezért a mondatért akkor nagyon hálás voltam.

A vizsgálat után egyértelműen eldőlt, hogy az éjszakát nem ússzuk meg, elkezdett folyni a magzatvíz. Bekísértek a vajúdóba, majd röviddel utánam Andris is bejöhetett, szép zöld köpenyben. Időközben megérkezett a szülésznőm, Kati, aki egy kincs. Hamar átkísétek a szülőszobára, és elkezdtük róni a köreinket a folyosón, sétálgattunk föl és alá, segítve a tágulási folyamatot.

Sok mindenre nem emlékszem, van ami rémlik, de máshova teszem időben, mint amikor történet. Az még megmaradt, hogy Andrisnak anyuék hoztak egy pizzát, és ő elvonult enni, rágyújtani. Mi a Katival beszélgettünk, fájdogáltam, majd később kaptam egy injekciót, enyhe fájdalomcsillapító volt, de volt valamiféle méhszájtágító hatása, ezt akkor elmagyarázták nekem, de ahhoz már kevés voltam, hogy értsem is.

Az utolsó felvonás előtt beküldtek zuhanyozni, a meleg víz jótékony hatására számíva. Én azt hiszem, ott vesztettem el a kapcsolatot a külvilággal, úgy éreztem, minden egyes fájásnál, letépem a kapaszkodót a csempével együtt. Közben megérkezett a dokim, Balcsiról jött vissza levezetni a szülést: érdekes, ezt akkor annyira nem hatott meg, Kati mellett tökéletesen biztonságban éreztem magam.

Emlékszem, mindenki benn ült már, a doki, mellette a szülésznő, én ropogtattam Andris ujjait, és vártunk. Én meg csak aludni akartam, semi másra nem vágytam, annyira fáradt voltam. Aztán el kellett kezdenem nyomni. Az még rémlik, hogy infúziót kaptam, hogy erősítsék a fájásokat, aztán már csak az maradt meg, hogy hiába mondták, nem mertem nyomni. Eléggé be voltam tojva, húztam az időt.

Persze a végére nem volt választásom: a fájások alatt és között csak félszavakban tudtam kommunikálni, elég ingerülten kértem Andrist, hogy ne beszéljen hozzám :) Asszem ez konkrétan úgy úgy hangzott, amikor ő épp kedvesen nyugtatni próbált, hogy: "kuss, ne beszélj hozzám a fájások alatt". Édes drága lélek, hogy nem vette fel, neki is nyilván nehéz éjszaka volt.

Az utolsó nyomás előtt mikor a kis feje kinn volt már, a szülésznő tartotta a fejét, Andris az enyémet, a doki meg a hasam fölött térdelt, készen hogy kimaszírozza a picit belőllem: akkor annyira fájt, hogy azt hittem meghalok. Úgy éreztem, az univerzum atomjaira hullik körülöttem, aztán hirtelen jött a fájás, és kinn is volt a kicsi. Amikor lenéztem, csak azt láttam, milyen szép. És azt éreztem, nagyon szeretem Andrist. Ezt akkor állítólag mondtam is neki, na itt már sok fehér folt van ha megpróbálok visszaemlékezni.

Még az otthonról induláskor visszafutotam a fürdőszobába, Andris idegesen kérdezte, mit csinálok, én meg mondtam lemosom a sminkem, mert biztos sírni fogok. Hát nem tudtam, ugyanis miután megérkezett közénk Regina, és rámtették, fáradtan oldalra néztem drága páromra:folytak a könnyei - ez akkor ott úgy meglepett, hogy nem is tudtam meghatódni. Aztán meg pont ezen hatódtam meg. :)

Engem meg a csöppöt elláttak, majd Andris kivihette megmutatni a nagyszülőknek meg hugimnak, akik végigdrukkolták a végét kinn a folyosón.

Végén én is kisétáltam hozzájuk, utána kaptam egy szobát, rendeltem egy pizzát, és a sok gyógyszer hatására teleszájjal beszélve fárasztottam a szobatársamat még 2 órát, aki szegény még hetekkel a szülés előtt volt.

Sokáig maradtunk a kórházban, mert beságult a hölgy, nagy volt az öröm, mikor hazajöhettünk, ami persze úgy végződött, mint mindenkinél: boldogan belépünk a lakásba, a kicsit békésen betesszük az ágyába, amikor is felordít. Mi egymásra nézünk, és meglájuk a másik szemében is a pánikot....dez már másik sztori. :)

 

 

 

 

Köszönet Dr. Lintner Balázsnak (doki) és Gönczi Kati szülésznőnek.

Mit is mondhatnék...

 

Nem álltunk le...

 

Csak éppen annyi munka van a lakással, hogy belepistulunk. Nappal munka, utána lakás. Gőzerővel haladunk és már látom a végét is, de... még sok van. Úgy gondoltam ennyi idő után már nem lesz érdemes feltölteni ide azt a 300 képet, ami készült, majd csinálok egy jó kis "szlájdsó"-s videót a legfontosabb részekből és akkor aki akarja, megnézi. Most egy hét szabin vagyok, hogy gyorsabban, mégtöbbet tudjunk haladni. Rengeteg érdekes és értékes tapasztalattal gazdagodtam, és szerintem megint léptem néhányat felfelé a felnőtté válás ingatag lépcsőfokain. Ágival minden rendben, baba még a helyén, de már bármikor elkezdődhet. Remélem a felújítás végéig még tud várni a kislány. Ha minden jól megy jövő hét végén már tényleg beköltözhetünk.

 

Így legyen!

Múlt héten szerdán átvettük a lakáskulcsot. Gyakorlatilag azonnal neki is láttunk a munkálatoknak, hiszen szorít az idő a költözés miatt, meg persze a gyerek érkezése miatt. Most még főleg a rombolási fázisnál tartunk, alig maradt valami hátra. Elkészültek a végleges tervek és tegnap megkezdődött a részletek kidolgozása. Hamarosan meglesz a pontos költségvetési terv is, amitől nyilván lesz némi eltérés. Amit csak lehet, vagy tudok, a sajátkezemmel csinálom, természetesen sok segítséggel Ági papája, szüleim és barátaim részéről. Egy mesteremberrel elvégeztetett munka végösszegének kb. 25-30 százaléka a valós anyagköltség, így a rendelkezésre álló szűkös keretből majdnem mindenre futja, ha az ember maga csinálja a munkálatokat (És ezért is külön köszönet mama, papa, János bácsi, Erzsi néni, mert földhöz verhetjük a hátsó felünket és nem itt tartanánk, nélkületek).

 

 Szép nagy sarokkád.

 

Gergő barátom segített felvinni a kádat és a gipszkarton elemeket.

 

Ákos barátom és Zsozsi "bácsi" pedig a csempe felcipelésben segédkeztek nem keveset. Azonban rengeteget.

Rombolási fázis az előszoba és a konyha közti átjárónál.

 

A második fal is megsemmisítés alatt.

 

Így elég szellős, nagy teret nyertünk.

 

A fürdőszoba falának kidöntése.

 

A kád kiemelése irtózatos nehéz volt.

 

A kamra ajtó középre lesz téve, ez pár perc volt csak.

 

És végül a két szoba közti fal egy része került lebontásra, mert lesz egy beszögellés a kanapénak, hogy teret nyerjünk a nappaliban.

 

Egyelőre ennyi kép készült, de a későbbi munkálatokat is megörökítjük. Barnabás barátom tervezi és segít megcsinálni a teljes elekromos rendszert. Ma egy munkahelyi ismerősőm megnézi a víz- és lefolyóhálózatot és a jövő héten segít felújítani. Ezután még megyünk vásárolni a kád beépítéséhez szükséges eszközöket.

Hát... ööö... hm... igen.

nagyjából ennyire telik mostanság, mert jelentősen túl és le és mindenféleképpen terhelve vagyok. Az állandó értetlenkedés, hülyének nézés, ugráltatás, felesleges igazolások és magyarázkodások csak azért, mert valakinek van valamije, ami véletlenül kell nekünk és ezért megteheti. Értsd: Banknál a pénz, AAA-autónál a kocsi. És akkor lássuk részletesebben.

Az Erste bank (és ez itt baromira nem a reklám helye) végre megadta a kért hitelt, de alaposan kikészítettek még biztos, ami biztos. Eredetileg csak a hitelösszegről volt szó, aztán mikor már "face to face" találkoztunk az ügyintézővel kiderült, hogy még kell egy ott nyitott folyószámla, egy magánnyugdíjpénztár, oda kell érkezni a fizetésnek, egy hitelbiztosítási díj és még fene tudja, mi minden. Értem én, hogy azt akarják, hogy a lehető legtöbb szolgáltatásukat vegyük igénybe, de amikor az előre megbeszélt, kisírt összegen felül még ajándékba kapunk egy 200.000-es hitelkártyát (+éves díj, stb.) Akkor talán elnézitek nekem, hogy elszakad a cérna.

Nem baj. Megvan a hitel, elutalták, megkaptuk a kulcsot, túl vagyunk rajta és csak ez a fontos. 

Másik ügylet az autóvásárlás.

Elmentünk a mindenhol reklámozott jónevű, egyéves garanciát igérve biztonságot sugárzó AAA Autókereskedés fóti telepére nézelődni. Nem túl hosszú keresgélés után találtunk egy minden szempontból megfelelő Ford Focust, ami ugyan 10 éves, de vidéki hölgynél futott 80.000 kilométert és nagyon jó állapotban van. Gondoltuk, hogy a kis Peugeot hitelét lezárjuk aminek intézését a kereskedés készséggel felajánlotta, elvégre rajtuk keresztül veszi meg egy másik kereskedés, és elindítjuk a Fordra a hiteligénylést.

(közbevetés: Ezek a dolgok nagyjából két hete történtek, de a blog nyilvánossága miatt nem akartam a folyamatban levő ügyekről kritikát írni... jót meg nehéz lett volna)

 Egy kép az "új" autóról:

Az AAA kereskedést nyomatékosan kértük, hogy az ERSTE banknál éppen elbírálás alatt lévő hitel miatt úgy intézzék az ajánlatkéréseket, hogy a bank semmi módon ne tudja meg, hogy egy másik hitelt is tervezünk, hiszen eleshetünk a lakástól. Erre a szerencsétlen barmok örömmel hívtak fel, hogy az Ersténél van egy jó ajánlat és már el is küldték a papírokat. Hosszú kutakodás és utánajárás után sem jöttem rá, hogy egy ekkora cégnek miért kell hülyéket alkalmazni. Nem baj, elegánsan lépjünk túl, elvégre nem lett baj a dologból, és miután a lakáshitel révbeért valóban az Erstétől kértük az autóhitelt is.

A kereskedés naponta többször is megkeresett engem telefonon, mikor egyértelműen megmondtam minden alkalommal, hogy pontosan mikor tudok információval szolgálni egy adott kérdésben. Amikor már tudtam a választ, napokig nem kerestek. Hívtam ugyan őket, de az egész AAA-nak egyetlen központi diszpécserszolgálata van a fóti, budaörsi és egyéb telepeire, ahonnan nem tudnak kapcsolni senkit, hanem csak üzenetet továbbítani. Hagytam hát üzenetet, hogy melyik nap pontosan hánykor megyünk be és kértem az ügyintéző azonnali rendelkezésre állását, mert nekem este még munkahelyi elfoglaltságom volt. Már ennek a szervezése is probléma volt, mert a diszpécser olyan kemény tájszólásban beszélt, hogy jó idő kellett, mire megértettük mit mond, és egyáltalán mit akar a másik. Teszem hozzá, hogy semmi bajom azokkal, akik tájszólásban beszélnek, elvégre kishazánkban kilenc fő nyelvjárási terület van, mégis úgy gondolom, hogy egy ekkora cég ezt nem engedheti meg magának. Lényeg: Odaértünk a megbeszélt időpontra, ami előtt még tíz perccel telefonon biztosítottak, hogy vár az ember. Ennek ellenére sikerült bennünket negyven (értsd: NEGYVEN) percen át várakoztatni, mire bejutottunk. A recepciós és az ügyéntéző természetesen karjait oldalirányba szélesen tárogatta, hogy ők nem tehetnek róla. Akkor ki? Kérdem én. minimum 4-szer láthatták, hogy állapotos feleségemmel vagyok ott, nem az lenne a minimum, hogy nem várakoztatnak meg? Nem baj, bejutottunk (megint). Aláírtuk a banki papírokat, majd alá akartak íratni velünk egy papírt a vásárlandó autó állapotáról. Az adott kérdésben általában két válasz volt lehetséges: igen/nem.

Nagyságrendileg a lényegesebb pontok, amik a papíron voltak:

Motor müködik?                                           Nem

Fék működik?                                              Nem

Sebességváltó működik?                               Nem

Elekromos ablak: igen (értsd: van az autóban)

Központi zár: igen (értsd: van az autóban)

Előző kettő működik?                                   Nem

Forgalmi engedéllyel rendelkezik?                   Nem

Természetesen nem akartuk aláírni. 

Halk, de heves vita bontakozott ki az ellenállásból, minek következtében 5 embert ismertünk meg a cég lelkes, ám de kevéssé empatikus alkalmazottai közül. Elég nagy volt a szórás a jellemüket tekintve. 

Az első a csendes ügyintéző, aki amint gond van küldi a következőt.

A második a gyenge problémamegoldó készséggel rendelkező udvarias, "azonnal intézkedem" tipus.

A harmadik volt a rutinos értékesítő, aki elmagyarázta, hogy a "Nem" válaszok azt takarják, hogy használva volt már, tehát nem száz százalékos, egyébként ezt jogászok találták ki. Kár, hogy ez nem volt feltüntetve sehol, de még így sem írtuk volna alá. Nem mellékesen szólva ő már tizenöt éve dolgozik autókereskedőként, ami "majdnem meggyőzőtt" engem a hozzáértéséről, csak valamiért ott, akkor baromira nem érdekelt az ő előélete és munkássága. Azt is mondta, hogy már 15.000-en írták alá ugyanezt a papírt, ami szintén megható volt, de mondtam, hogy én akaratos, és makacs vagyok, valamint problémás ügyfél, mert csak a valóságnak megfelelő tartalmú papírt írom alá.

Jött a negyedik, aki fejcsóválva lassan kezdett igazat adni nekünk, és megjegyezte, hogy milyen hülye volt aki a nyomtatványt kitöltötte, nem véletlen, hogy már nem is dolgozik náluk. Elgondolkodtam, hogy ez a mondat vajon növelte, vagy csökkentette a cég renoméját?

Az ötödik ember előtt le a kalappal. udvarias csendes, megfontolt, készséges volt, arról nem is beszélve, hogy az előzőekkel ellentétben ő már a papírt is elolvasta. Megértett, magyarázott, átírt és kész is volt az egész 5 perc alatt. Aláírtuk, hazamentünk. Ennyi kellett volna már a legelsőnél és minden rendben lett volna.

Legutolsó körünk a peugeot hitel lezárásos papírjának aláírása volt. Hogy ne csak rosszat írjak a cégről meg kell említenem, hogy a megbeszélt találkozó előtt telfonáltak, hogy még nem készült el az aláírandó, így aznap ne menjünk be. Másnap mentünk. Beléptünk az ügyfélcsarnokba ahol első utam a kávéautomatához vezetett. Az elmúlt napok tapasztalatai után a "NEM MŰKÖDIK" felirat adta meg a kegyelemdöfést az elmémnek, így látva, hogy még a recepciós sincs a helyén elindultam az irodák felé. Az ajtón "kamerával megfigyelt terület, belépés csak engedéllyel" felirat van. Gondoltam, a lassú téboly olyan engedély, amiben nem lesz köszönet. Ha ezt még fel is veszik... hát...? Az első irodában egy teddide, hozdvissza tekintetű ember volt mélyen a monitorjába temetkezve. Mikor megszólítottam, felváltva pislogott rám hol a szemüvegén át, hol felette elnézve. Bemutatkoztam neki: Jónapot, én vagyok az ÜGYFÉL. Megkért, hogy várjak kint, azonnal küld valakit. Kijött a recepciós, mondta hogy kis türelmet kér, és bemehetünk. Mondtam neki, hogy a kis türelem az egyetlen percet jelent, de ma olyan gáláns vagyok, hogy akár kettőt is hajlandó vagyok várni. Mosolygot. Azt hitte viccelek. A két percet jelentősen túllépve a másodszori esély megadása mellett sem sikerült 15 perc alatt bejutnunk, ezért szóltam, hogy az idő lejárt, a papírokat küldjék ki futárral, miután felhívnak és megmondom, hol, mikor érünk rá. Hazamentünk.

Előző hétfőn végre kiküldték a papírt, aláírtuk, már csak nekünk van egy beküldendő papírunk amiért kétnaponta hívnak. Nagyon sietünk ;)

Száz szónak is egy a vége. Ha ez az autó tökéletesen szolgál minket és valóban jól választottunk, még akkoris mindenkit óvva intek, hogy ennél a cégnél vásároljon.

Kellemes húsvétot mindenkinek!

Jövő ilyenkor már egy pici lánynak is jön hozzánk a nyuszi :)

Tegnap betöltöttük a 27. hetet, beléptünk a 28. hétbe. 36 hetesen egy baba teljesen érettnek számít, így kb. 7 hét múlva már tökéletesen időben leszünk a szüléshez. Persze azt szeretném, ha minnél tovább benn maradna a pici, hiszen 40 hét lenne az ideális. Még egy-két héttel ezelött is vártam a szülést, hogy minnél hamarabb kibújjon, túllegyünk rajta, nagyon megvisel a terhesség lelkileg, hogy nem látom őt, mindig találok valamit, amin aggódhatok. De ahogy múlik az idő, és az orvos hála az égnek csak jó híreket közöl, egyre nyugodtabb vagyok, és közben egy érdekes változáson is átmentem: elkezdtem félni a szüléstől. No nem a fájdalom részétől (attól is tartok természetesen), hanem úgy érzem, annyira összenőttünk az elmúlt hónapokban, hogy egyre kevésbé érzem magam felkészültnek rá, hogy útjára engedjem.

Szerencsére erre még ráérek, úgy néz ki semmi gond nincsen, Regina szépen gyarapodik, már 750 grammnál is több, csodálatos kis pofija van, a szája már most olyan mint az apukájáé :).

Nagyon rendes kisbaba, sokat pihen, de amikor ébren van, határozott rúgásokkal adja a tudtomra, ha bármit szeretne, vagy esetleg nem tetszik neki valami.

Mi meg Andrissal bőszen készülünk első lakásunk átvételére, annak felújítására, amiben nagyon sok segítséget kapunk a leendő büszke nagyszülőktől.

Felteszek egy képet a kis büszkeségemről, megvagyok róla győződve, hogy a világ legszebb babája :)

 

 

 

Szép napot mindenkinek.

 

Tegnap elindult a hiteligénylés az új (használt) lakásra. Egy-két apróság hiányzik, de ma pótolni fogom. Remélem, minden sínen lesz és gyorsan, kapunk rengeteg pénzt.

Jóreggelt földlakók!

Peregnek az események gyorsan, megállíthatatlanul. A baba úgytűnik kislány, de még van remény, hogy a két kis folt, amit láttunk, valójában golyócska. Már szinte látom,ahogy szőke tincsekkel, széles mosollyal vár engem haza a munkából. Készült egy új videó is:

 

 

Lakásügyek:

Hm..., ahogy Gergő barátom mondaná :) Nem egyszerű a felállás, de megküzdünk vele. Sikerült elkerülnünk azt, hogy 30 lakást megnézve sem találtunk megfelelőt. Olyannyira, hogy összesen egyet szemléztünk. De nem baj, mert amikor a szülők megnézték szigorú vizsgáló szemekkel és osztatlan sikert aratott, megerősítettek bennünket, hogy jól választottunk. 11.000.000, ebből 10.000.000 banki hitel, ami nem hangzik jól, de nincs alternatíva. Majd később kiokoskodok valamit... Mert okos vagyok... És képes vagyok okoskodni is. :)

Félretéve a politikai meggyőződésemet, pusztán tényszerűen azonban muszáj néhány dolgot írni a fiatal házasok lakáshoz jutásának lehetőségeiről.

1. Az államilag kamattámogatott hitel csak forintalapú lehet, ami megtámogatva is magasabb törlesztőrészlettel jár, mint a devizaalapú.

2. Használt lakásra csak meglévő gyermek után jár a félszocpol.

3. Csak akkor lehet két gyerekre kapni a félszocpolt, ha a lakás minimum 2 szobás, de értéke nem lehet 12.000.000 forintnál több.

Ez a lakás, amit most veszünk, illetékköteles. 508.000 forint lesz az, hogy friss házasok, gyermeket akarnak vállalni bizonyítottan legelső ingatlanukba. Hát ennyit a lakáspolitikáról, a fiatalok támogatásáról. Milyen érdekes, hogy akik elképedve mondták, "de hát akkor nem szabad felvenni hitelt", vagy "hát igen, ez vele jár", "újépítésű lakásba kell költözni (60 nm hány millió újépítésűben???)" azoknak mind a segge alá tolt valaki egy ingatlant.

No, hagyjuk, megint kezdek ideges lenni.

A szülők mind anyagi, mind lelki tekintetben sokat segítenek, nélülük nem tartanánk itt, ahol most. Ma írjuk alá a vételi szerződést, hétfőn elindul a hiteligénylés.

Ime egy kép a jelenlegi beosztásról:

 

Nem tudom, mennyire kivehető. A lényeg, hogy egy teljesen felújítandó kétszobás, lakás a 13. kerületben csendes helyen jó közlekedéssel. Sok munka lesz vele, de örülök a tudatnak, hogy teljesen felújítandó. Legalább nem egy mézesmázos szép kislakás, amiről egy év múlva derül ki, hogy valamelyik hálózatot ki kell csrélni, akkor már kisgyerekkel.

Szóval, egy szó, mint száz, most kezdődik az igazi talpraállás, de baromi szerencsésnek érzem magunkat.

Ma van a nagy nap. Esküvő 3-kor a várban. Egyetlen dologtól félek csak igazán, hogy mi lesz, ha majd elfelejtem az évfordulónkat? Inkább megjegyzem :)

Most ennyi elég ide, úgyis csak utána tudjuk elmondani, megmutatni, milyen volt.

Ma betöltöttük a 18. hetet, lassan félidősek vagyunk.  A kicsi még alig ad magáról hírt, néha gyanús csak, hogy valaki lakik az egyre kerekedő pocakomban. Jövő héten, az ultrahangon meg tudjuk, kisfiú-e, vagy kislány. Andris látszólag nagyon jól bírja a kiképzést (nem tudom, mennyire ingatag valójában a lelkiereje).

Szükség is van a nyugalmára, hisz én néha ok nélkül elkeseredek, máskor madarat lehet velem fogatni, és ezek az érzelmi hullámok mindig indok nélkül törnek rám. Várom már a szombatot is, de érdekes, nem az esküvőt, hanem az azt követő időt. Mikor már túl leszünk rajta. Azt hiszem, akármilyen szerény kis esküvő, kisruhával, kiscsokorral, kis tortával, mégis próbára teszi az idegeimet. Mégiscsak lezárul egy szakasza az életünknek, végérvényesen. Érzem, hogy valami szép és hosszú dolog vár ránk, ha nem veszünk el a hétköznapok dühítő apróságaiban.

 

Kezd rajtam elhatalmasodni a fészekrakó ösztön, egyre nyugtalanabb vagyok, már nem érzem magam otthon a mostani lakásban, szeretném az otthonunk kialakítani. Andris kedvesen tűri, bár biztos idegesíti, kb. naponta szóbahozom a dolgot.

 

Ha legközelebb írunk, azt hiszem teszünk majd fel pár fényképet kísérőként. Addigra többszörösen lesz miről.

Heló ismét.

 

Kicsit megállt az idő a blogban, amit számtalan dologra lehet fogni, hiszen mindig van kibúvó :) A lényeg mégis a lustaságon van a rengeteg munka mellett. Pedig történtek dolgok rendesen.

Jön a baba. A kezdeti nehézségeket gyorsan felváltotta a felismerés, hogy itt az ideje megszervezni a családot és fészket rakni. A biológia nem engedi a tétovázást. Sokat töprengek azon, hogy milyen apa leszek. Úgy gondolom, hogy mindig türelmes, megértő és segítőkész kell legyek. Aztán eszembe jutott, hogy egy kicsit visszafele is kell tekinteni és rájöttem, ha a gyerek csak félig lesz olyan, mint én voltam gyerekkoromban... hát... Nehéz ügy. A másik fele is nehéz ügy, mert azt Ági adja (természetesen csak a kedves, aranyos, intelligens dolgokat) :D

Sok a munka, kevés az idő, hátráltat sokminden és sokmindenki, de talán sikerül megvalósítani pár dolgot, amit elterveztünk. Elsősorban a lakásügyekre gondolok.

Szóval nem félelem nélkül, mégis várakozással teljesen állunk a dolgok elébe. Már elkezdtem gyakorolni a mintaférj/apa szerepet sok kis apróság tekintetében, de még nem kellett friss epret szereznem hétvégén éjszaka a várandos anyának. Eddig megúsztam. Bár a neheze csak most jön. Ági nagyon türelmesen, és hősiesen állja ki a terhesség próbáját és kisebb, rövidebb rosszullétektől eltekintve nem volt eddig baj. Reméljük, így is marad... KOPP KOPP KOPP.

Készült egy rövid videó is, akit érdekel nézze meg. Én szerkesztettem és minden másodpercét ismertem már, mielőtt megnéztük Ágival, mégis elérézékenyülés lett a vége.

15-jére is.

 

Hát..hol is kezdjem. Két napja észrevettük, hogy Nely nem eszik, Lizyke hány, és rosszul érzi magát. Nagyon sokat aggódtam érte, ma reggelre még rosszabbul lett, kedvetlen volt, fájt a pocija, és alig mozgott.

 

Andris ma korábban hazament, összeszedte a picit, takarót tett alá, és elvitte orvoshoz. Hála az égnek csak egy kis gyomorhurut, és mindkét pici kap speckó kaját, és Lizy kapott 3 szurit, és jobban lesz hamarosan. Tudom, ezt a blogot azért kezdtük el írni, hogy megörökítsük a számunkra fontos pillanatokat. Azért is írom ezt meg ide, mert számomra ez nagyon fontos: Andris igazán társ volt nekem ebben a problémában, levette a terhet a vállamról, és intézkedett helyettem, mert én nem tudtam munkából elmenni. Jó érzés, hogy ő is szereti a piciket, nem csak nekem fontosak, és azt hiszem, az ilyen és ehhez hasonló gesztusokon is múlik egy jó kapcsolat.

Egy fáradt péntekestén, amikor rosszul érzem magam, és túl vagyunk egy lakás-beázásos stresszen, egy tescos vásárláson, és ide-oda rohangáláson, még akkor is meg tud nevettetni Andris. :)

Egy kincs. Elrohan éjjel, és elintézi amit kell, hogy nekem ne legyen gondom...

Na nekem ezért van ma jó napom!

Szombat, az én szemszögömből:

Kicsiszív rögtönzött vezetéstechnikai bemutatója úgy néz ki, hogy ő boldogan csúsztatja az autót a kanyarokban, én meg a nem lézető féket nyomkodom az oldalamon, és fogodzkodom bőszen. :) Na jó, hozzátenném, az esetek 90%-ban kifejezetten jól szórakozom. A a fennmaradó 10%-on most lépjünk túl elegánsan.

A séta csendes és hangulatos volt, és bár a kedvéért megtett km arányában rövidnek tűnt, de pont emiatt jónak: frászt fogunk azon parázni, hogy akkor mnost sétálni kell!    És hát az sem elhanyagolható tény, hogy másnap is tudtam járni.

Hazaindulás előtt Andris nagyon megértően és türelmesen végignézett velem minden rózsaszínt és csillogót, ami a sétaút elején található vásáron ki volt téve. Vettünk is nekem egy gyönyörű és rafinált mágneses karkötőt, ami most is a kezemen van, nagyon tetszik.

Még annyit fűznék hozzá: nekem úgy rémlik, az est megkoronázása nem a film volt....

Szombaton, mint mondtam, Szilárd tévedett. Elindultunk hát a Szalajka-völgybe. Kora reggel 13 óra tájékában ültünk kocsiba, és kényelmes tempóban, két óra alatt le is értünk Szilvásváradra. Egy könnyed kis sétával kezdtük a patak mellett, igazán hangulatos volt a természet. Az idő nem volt felhőtlen, de néha előbújt a nap. 4-5 kilométert sétálhattunk 1-2 óra alatt, ennyi elég is volt. Utána jött a híres helyi nevezetesség, a pisztráng elfogyasztása egy kis vendéglátóipari egységben. Agi füstölten, én sütve kértem sok-sok kovászos uborkával. Első látásra nem tűnt soknak a nem éppen olcsó adag, de a végefelé mégiscsak sikerült elkényelmesedni. A hűvösödő időt egy-egy bögre forraltborral kompenzáltuk, Ági mértékkel, én még annyira sem, mert sajnos előttünk volt még a hazaút.

Visszafele, hogy ébrentartsam magam, rögtönzött vezetéstechnikai gyakorlatokat végeztem, de az autópályán már tudott aludni Ágiica. 9 körül értünk haza és egy filmmel koronáztuk meg az estét, miután hatalmasat szunyáltunk.

 

 Ime, néhány kép:

 

 

Boldog mosollyal áll Ági, még nem sejti, mennyit fogunk gyalogolni :)

 

 Bemutatkoztunk a "kárpátok őrének", aki nevünk hallatán nyomban tovább engedett.

 

 Ilyen szép vidéken jártunk, ahol megéheztünk...

 

 ... és Laci bácsi konyhájában oltottuk éhségünket...

 

 ...sült és füstölt pisztránggal, kovászos uborkával.

Én is nagyon szerelmes vagyok...

 

 

 

Szilárd tévedett.

 

Jól éreztük magunkat. :)

Nagyon szerelmes vagyok...

Ma este hulla fáradtan hazaértünk, elkeztdem rendet rakni: ágyat igazítani, tisztaruhát leszedni, mosni, mosogatni, rendet rakni, szemetet összeszedni - kivinni, összesöpörni és felmosni. Be is fejeztem. Közben Andris szív alakú pizzát sütött vacsorára. De ez mellékes. :) Most itt ül mellettem és röhög. Szép álmokat.