Ági és Andris blogja

 Utazás Bohémiában

6-án szombaton indultunk egy előre megszervezett villámlátogatásra Csehország fővárosába,  Prágába. Már két hete lefoglaltam a szállást egy számunkra ismeretlen, de az Internetes értékelések alapján megfelelő aparthotelbe. Sokak csodálatát váltotta ki a szállásfoglalás, hiszen még 10 éve az ember elment egy utazási irodába, ahol regionális katalógusokból lehetett kiválasztani a sokszor fénykép nélküli leírások közül, egy olyan helyet, amiről tulajdonképpen semmit sem tudni. Ma pedig Google (te csodás), „Prága szállás” És azonnal lehet ár, fekvés, besorolás szerint keresni úgy, hogy automatikusan jelzi a találatokat a Google Maps-en, csillagokkal jelölik az ottjárók értékeléseit, a szolgáltatások színvonalát, mindent azonnal, ami csak érdekelhet. Távolságok a főbb turistalátványosságoktól, képek,legközelebbi parkolási lehetőség szóval tényleg minden. Ezután mégegy kattintás, bankkártya azonosítás, sms-engedélyezés a tranzakcióra, e-mail visszaigazolás kinyomtat és kész is nagyjából öt perc alatt csalódásmentes, tuti szállásfoglalás. Tényleg csodálatos dolog ez.

Pénteken még elmentem a MAK ügyfélszolgálatra autópálya matricákat venni, este mindent összepakoltunk, hogy reggel csak indulni kelljen, miután a kis törpe felébred. Reginát a nagyszülőknél hagytuk, hiszen ilyen hosszú utazást egy kis városnézésért, vásárlásért még nehezen bírt volna. Reggel hatkor már az M1-esen voltunk, és átadtuk magunkat a hosszú, unalmas, soha véget nem érő autópályának 530 kilométer erejéig. Kicsivel 11 óra előtt meg is érkeztünk Prága külvárosába, ahol letettük a kocsit egy parkolóházba. Na erről kicsit részletesebben.

Tömegközlekedés

Prágában az okosok kitalálták, hogy ahhoz, hogy a város ne legyen telezsúfolva parkoló autókkal, és ne legyen állandó a dugó, gyors, pontos közlekedés kell. Kitalálták, megcsinálták, működik. Teljesen természetes, hogy a háromezer férőhelyes ŐRZÖTT parkolóból lifttel a metróállomáson találjuk magunkat, és mindez 24 órára csupán 1100 forintba kerül. A parkolóban  a lift mellett értelemszerű a tömegközlekedésre vonatkozó jegykiadó automata, ami bankkártyát, koronát és eurot is elfogad érme és papírformátumban is. De ez mind semmi. Működik is. Felérve a metróbejárathoz egy átlagos 15 éve felújított posztszocialista tervezésű és kinézetű állomás fogadott minket, de teljesen megállja a helyét a mai világban is. De ez talán nem is számít, ezek csak külsőségek. Minden bejáratnál, ahol nálunk az ujságokat őrzik a biztonságiőrök, hogy ne vigyék el a kéregetők, kihajtható térképek sokasága van nyelvenként rendezve, ami átlátható, pontos és aktuális információkat ad, mutat a város TELJES közlekedési hálózatáról, a jegyek tipusáról, áráról, idegennyelvű diszpécserszolgálati telefonszámmal. Többszöri átfutásra sem tudtam olyan kérdést feltenni, amit ne válaszolt volna meg azonnal ez a kis néhány oldalas prospektus. A térképet nézve látszott, hogy a gondosan tervezett csomópontok, és a kellő járatszám miatt Prága méltán híres tömegközlekedéséről európai viszonylatban. Bár hazatértünk napján látott épp napvilágot egy kutatás, amiben Budapestet jobb helyre sorolták ebben a témában, a könnyes röhögéstől fulladozva nem vettük a fáradságot, hogy kiszámoljuk, mennyibe kerülhetett a jobb helyezésért való lobbi a városvezetésnek.

A város széléről két metróval, egy villamossal és könnyű sétával 35 perc alatt benn voltunk a szálláshelyen, ami az óvásos szívében volt a vár tövében, a Károly-hídtól 5 percre. Udvarias, tört németséggel, de jól érthetően beszéltek. A szobába IKEA-ás bútorokkal, de kellemesen volt berendezve, egy éjszakára minden elvárásunkat felülmúlta. Gyorsan lepakoltunk, és elindultunk a városba.

Városnézés

Első célpontunk a Hradzsin, vagyis a prágai vár volt. Időnk és pénzünk korlátai folytán kevésbé fektettünk hangsúlyt az épületek belső szépségeire, inkább a külcsíny, és a tiszta nyugati jellegű kulturális berendezkedés levegőjének beszívása volt a vezérfonal, amiben tagadhatatlanul fontos szerepet vállalt a cseh sörök különlegessége.

A következő állomás a Károly-híd volt.  Sajnos épp felújították, ezért csak az egyik oldala volt látható, de így is megőrizte régi pompáját. Átmentünk a Vltava folyó keleti oldalára, és megkezdtük a kevésbé kulturális nézelődést. Boltok, butikok, trafikok, sörözők. Minden standon a prágaiakra (és általában a csehekre) jellemző korsó, pohár és matrjoska-kiállítások, és a szokásos poló, sapka, bögre... mint itthon. A csillogásra érzékeny női szemek afrodiziákumai szines pillangók, rózsaszín lógók képében és egyéb cukiságok. Mindenesetre érdemes volt nézelődni, mert a korsók terén kifejezett remekműveket láthattunk, melyekből kettőt emlékbe el is hoztunk magunkkal. Igaz, hogy csak két kisebbre futotta, amit itthon nemes egyszerűséggel csak stampónak neveznénk a maga fél deci űrtartalma miatt de, „ki a kicsit nem becsüli...” ugye?

Ebéd

Tizenegy évvel ezelőtt jártam prágában osztálykiránduláson. Akkor egy nagyon hangulatos kis külvárosi vendéglőben ebédeltünk, ahol a sör mellé amolyan sörkorcsolyaként sörsajtot szolgáltak fel. A belvárosban több helyen próbálkoztunk a sörkorcsolyával, de főleg az én nagy meglepetésemre sehol sem volt. Nem tudom, miért alakult át ez a jó szokásuk, de eléggé bosszantó volt. Ezért visszaemlékezve a régi bevált helyre, megkerestem a térképen, és elmentünk oda sörkorcsolyázni.

Mikor beléptünk, azonnal visszaemlékeztem mindenre. Kockás terítő, füstös levegő, sokéves, de nem koszos tapéta, régi fa asztalok, nagyjából minden úgy, mint akkor. Leültünk. Nagyjából 2 perc múlva kiderült, hogy nem minden úgy van, mint tizenegy éve, és ez már nem a turista osztály. A kedves felszolgáló hölgy kísértetiesen emlékeztetett Dr. Bubó asszisztensére, talán csak kevesebb diplomája lehetett. Lehet, megijedt a felhalmozódó nyelvi korlátoktól, mikor meghallotta a nem anniyra cseh köszönésünket. Szóval olyan 8-10 percet vártunk az étlapokra, amit az asztalra téve el is sietett. Az egynyelvű étlapot látva, azonnal sejtettem, hogy elég „csehül állunk”. Belevetettem hát magam a lingvisztika rejtelmeibe, és hamar rájöttem néhány cseh szó jelentésére, majd rögtön megállapítottam, hogy miért nem jelentheti azt, amire korábban gondoltam. A sok mássalhangzót még magamban sem próbáltam kiejteni, és az egész egyre inkább úgy tűnt, mint egy folyamatos durva nyomdahiba. De ez nem oldotta meg a problémát. Sokszori helózással, karlengetéssel, de valószínűleg főleg a lábdobogással és asztalon kopogtatással sikerült elüldözni Ursula körül a gonosz nyelvi démonokat és óvatosan visszaédesgettem az asztalhoz.  Ági angolul, én németül próbálkoztam, de ő mindenre helyeslően bólogatva csak arra gondolhatott, amire a hazai rendőr, hogy a francért tanultak ezek nyelveket, ha nem mennek vele semmire. Kézzel lábbal mutogatva előadtuk, hogy a sajtot natúr szeletelve, és nem panírban kérjük a sör mellé, mire a hölgy fel-felcsillanó szemekkel jelezte számunkra a megértés örömét, és nyelvi gátjaink nyelvi összefonódássá alakulását. Fellélegeztünk. Boldog mosollyal vártuk hát a sört és az áhított sörkorcsolyát. Hamarosan megérkezett a rántottsajt két külön körettel, amit jóízű beletörődéssel elfogyasztottunk a sör mellé, immáron mit sem törődve a sörsajttal.

Egy álom valóra válik

Vissza indultunk a központba, már nem éhesen, de még mindig sörsajtban reménykedve. Itt a korábbiakhoz képest végtelenszeresére növekedett a lehetőségünk, ugyanis minden pincér alapértelmezetten két, ha nem több nyelven beszél. Sok próbálkozás után végre a Károly-híd lábánál találtunk egy elég puccos teraszt, ahol volt francia sajttál. Nem kellett több. Itt volt a helyünk. Kihozták, príma volt, csúszott rá a többféle sör. A számlát látva komolyan fontolóra vettem, hogy inkább mosogatnék, de végülis belefért a büdzsébe. Sokáig üldögéltünk itt, pihentünk, nézelődtünk, lazítottunk.

Vásárlás

Korábban az árukészletről már leírtakhoz nem sokat tudnék hozzátenni. A boltosok nem olyanok, mint nálunk. Ők is több nyelven beszélnek, csak akkor köszönnek és néznek az emberre, ha kifejezetten hozzájuk szólnak. Nem akarnak megzavarni senkit, és kínos helyzetbe hozni sem az állandó „segíthetek? Tetszik valami?” kérdésekkel. Ülnek a pultban és nem lihegnek a (még nem vásárló, csak) túrista nyakába.

Alvás

Este 11 előtt értünk vissza a szállásra. A szomszéd utcában volt egy lovagi étterem, ahová a furcsa zajok miatt kíváncsiságból átsétáltunk. Utcajátékok voltak, tűzokádóval, bolonddal, és még sok jelmezes figurával. Nagyon humoros volt az a néhány perc látvány.

A szállás alsó szintjén van egy kis söröző, ott még bevettük az elalváshoz szükséges ampullákat egy jó kis beszélgetés keretében, bár már nagyon fáradtak voltunk. éjfél körül másztunk be az ágyba, és nem lehetett túl hosszú idő, mire elaludtunk.

Haza

Kiváló svédasztalos reggeli volt sok zöldséggel, amiből bőségesen betápoltunk. Sajnos az aznapra aktuális EP-választások miatt, meg a gyerek este 7-kor esedékes fürdetése miatt el kellett indulnunk. 11-re értünk vissza a kocsihoz, és kis keserűséggel a távozás kötelezősége miatt hazafelé vettük az útirányt. Zökkenőmentesen mentünk egészen addig, míg elfelejtettem lehajtani az autópályáról, és jó 100-150 kilométerrel többet mentünk, a tervezettnél. De nem volt baj, belefért. Hazaértünk.