A kedd egy álom volt nekem.
Feszítettem, mint pók a lucernásban, hogy ne vágjanak ki a próbaidő végén. Kicsiszív elvitt gyorsan enni előtte, odatelefonált hogy kész legyen a kajánk, ami nagyon jó ötlet volt tőle. Amikor megtudtam, hogy kölcsönös az igény, hogy maradjak a melóhelyen, megnyugodtam. Andris csak annyit kért, este vegyek fel valami rucit, és ne egyek. Sejtettem hogy meglepi lesz, még vicceltem is vele, ha este túlzásba visszük az ünneplést, és másnap a másnaposság miatt elkövetett hibák miatt kirúgnak, már van egy hónap felmondási időm . J
Amikor hazaértünk, már furcsa volt, hogy a cicáim nem próbáltak kimászni az ajtón a lábam mellett, be voltak zárva a konyhába (Andris beetetett, hogy a kártyáját otthon hagyta, ezért elkérte napközben a kulcsot). Egy nagyon-nagyon szép kis szívecske várt rózsaszirmokból kirakva, közepén egy rózsával, meg egy kis csokis gratulációval. Hát mit mondjak, nagyon meghatódtam.
Mindezt sikerült megfejelnie azzal, hogy abba az étterembe vitt el vacsorázni, ahová már egyszer el szerettem volna menni. Számomra a legfőbb ajándék az volt, hogy nem nekem kellett kérni, ünnepeljük meg a napot, és az pláne, hogy egyszer említettem ezt a helyet, mégis emlékezett.
Asszem, egész este bárgyún-szerelmesen néztünk egymásra a pezsgőspoharak fölött J
És a szivecskés képet ma felrakom - mert az örök emlék marad.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.